2010.09.18 - Három bronzérem!

Vissza a kezdőoldalra
Hozzászólás beküldéséhez be kell jelentkezni!
Belépés

Némedi, Kovács, Nagy bronzéremmel zárta a Világbajnokságot

Az elődöntőkhöz érkezett a Barbadoson zajló VI. Női Ökölvívó Világbajnokság. Szépen meneteltek eddig a magyar lányok, hiszen 3-an jutottak be a legjobb négy közé. Némedi Csilla (54kg), Kovács Mária (75kg) és Nagy Tímea (81kg) már biztos éremszerzők. Bridgetownban ma már csak egy szorítóban folytak a mérkőzések, A délutáni programban a 60kg-os súlycsoportig, az estiben pedig folytatódott a nagyobb kategóriákkal. Új színfoltja volt az elődöntőnek, hogy a lányok egyforma mezt kaptak, amit kötelezően viselniük kellett a szorítóban. A formaruha szoknyából és testhez álló trikóból állt, ami sok versenyzőből nemtetszés váltott ki és bár a szervezők próbálták betartatni a viselését hamar kudarcba fulladt az igyekezetük.
A Karib-szigeteki seregszemlén résztvevő 65 országból 21-nek sikerült érmet szereznie. Közöttük a legtöbbet Kínának szám szerint hetet. A második helyen állók 3 éremmel büszkélkedhetnek köztük a magyar csapat is. Mellettünk olyan boksz nagyhatalmak találhatóak, mint Oroszország, Amerikai Egyesült Államok vagy Ukrajna. Két érmet tudott szerezni Anglia, Korea, Kazahsztán, India, Lengyelország. A fennmaradó 11 nemzet 1-1 dobogós hellyel bír. Meglepetésre köztük található Törökország is, aki a ningbói VB-ről két aranyérmet is hazavittek.

A döntőbe jutásért vívott harcban a magyarok közül Némedi Csilla húzott először kesztyűt Kim Hye Song (PRK) ellen. A koreai az eddigi ellenfeleit fölényes pontkülönbséggel verte. Csilla feladta neki a leckét, hiszen nem a tőle megszokott hajtós bunyót csinálta, amire számítottak, ami feküdt volna a kontrabokszolónak, hanem terelgetve a távolságot ellopva próbált támadásokat kezdeményezni. A nagy taktikai csata az első két menetben „x”-re végződött. A 3. menetben azonban az ázsiai két találattal vezető pozícióba került (3:1). Némedinek az utolsó menetben megint nagy izgalmakat okozott, ugyanis sikerült kiegyenlítenie és végig fej-fej mellett haladt a pontozás. Sajnos az utolsó találat Kimé lett és 5:4-es végeredménnyel ő jutott a fináléba. Csilla büszke lehet teljesítményére, hiszen élete eddigi legjobb eredményét elérve Vb bronzéremmel térhet haza.

Kovács Máriára már az esti programba került sor. A olimpiai súlycsoportban a kínai Li Jinzivel kellett megmérkőznie. A VB címvédő és Ázsia bajnok kínai nem volt ismeretlen számunkra, hiszen Ducza Anita már többször szenvedett tőle vereséget. A gyors, jó lábmunkával rendelkező Li elleni első menet 1:1-es pontozással végződött. A következő menetben Marcsi jól felvette ellenfele ritmusát és szépen megelőzgette. (5:2) A kiegyenlített harmadik menetben azonban meglepetésre a kínainak sikerült kiegyenlítenie.( 9:9) Az utolsó menetet rengeteg kettős találat jellemezte, de a bírók is figyeltek, hogy a magyar találatokat kínai pont is kövesse. A döntetlenre végződő mérkőzésen (11:11) jelölés alapján hoztak ítéletet. Így Marcsi a dobogó harmadik fokára állhat fel az olimpia miatt az egyik legerősebb mezőnyű 75kg-os súlycsoportban. Nincs oka elkeseredni, hiszen ez volt az első világversenye ebben a kategóriában, nyert három mérkőzést és bebizonyította, hogy ott van a világ élvonalában.

Utolsó reménységet Nagy Tímea jelentette, aki a brazil Roseli Feitosa-val mérte össze erejét. Nehéz dolga volt Timinek az összeszedett, képzett és még nagyot is ütő Feitosa ellen. A pánamerikai bajnok rögtön magához ragadta a kezdeményezést és az első menetben vezetésre tett szert.(3:7) A kiegyenlített második menetben megmaradt a 4 pontos brazil vezetés. (4:8) Bár Timi próbált megelőzésből és visszatámadásokból pontokat szerezni, ellenfele látványosabb találatait értékelhetőbbek volta, a mérkőzés második felében Feitosa tovább növelte előnyét. Nagy minden tőle telhetőt elkövetett, de ellenfele most még jobbnak bizonyult. De így is eddigi legnagyobb eredményét könyvelheti el a Vb bronzéremmel.

Szuknai Zsuzsanna

képgaléria
Három bronzérem! Három bronzérem! Három bronzérem! Három bronzérem! Három bronzérem! Három bronzérem! Három bronzérem!
kapcsolódó versenyzők