Üdvözlöm a magyar női ökölvívás honlapján!

Az oldal létrehozásával egy meglévő űrt szeretnénk betölteni a magyar bokszéletben. A honlap nem a hivatalos oldala a női boksznak, olyan ugyanis nincs. Ezt az oldalt magánemberként indítottam, azzal a szándékkal, hogy megfelelő teret biztosítsunk az utánpótlásnak, és a versenyzőknek egyaránt.

Azzal, hogy 1904 után visszakerült a női ökölvívás a nyári olimpiai játékok sorába, új időszámítás kezdődik a magyar bokszéletben is. Hivatalosan 1996 óta beszélhetünk magyar amatőr női ökölvívásról, abban az évben rendezték az első Magyar Bajnokságot. A női boksz eddigi rövid életében elég sok támadást kapott –hol burkoltan, hol nyíltan- a szakma jeles képviselőitől és hozzáértő kívülállóktól egyformán. Ezekkel az –általában tényszerűséget nélkülöző- kritikákkal szemben a valóság az, hogy 2008-ra a 3 világbajnoki aranyérem, 5 ezüstérem, 7 bronzérem mellett számtalan Európa bajnoki elsőség és dobogós helyezés gazdagítja az éremtáblázatunkat. Évről évre nő azonban azok száma, akik felismerik a lehetőséget a női ökölvívásban, és mára ugyanúgy foglalkoznak a lányokkal, mint a fiúkkal. Ezeknek az edzőknek köszönhetjük azt, hogy 2012-ben a Londoni Olimpián végre bemutatkozhat a női ökölvívás. A világon egyre több igazolt női amatőr öklöző van, így már nem tekinthető rétegsportnak. Ennek bizonyítéka az is, hogy végre megalakult a MÖSZ Női Bizottsága, amely minden hónapban ülésezik.

Azonban a pozitív változások ellenére még mindig egy kicsit csodabogaraknak számítanak az ökölvívó hölgyek. A magyar bajnokságokon általában 50-60 fő az indulók létszáma. 2009-ben először írtak ki junior korosztályban női magyar bajnokságot, 25 versenyző résztvételével. 2010-ben első alkalommal 4 naposra bővül az OB.

Ennek az oldalnak az egyik célja az, hogy összefogja, megmutassa a versenyzőket, átláthatóvá tegye a rendelkezésre álló sportolók adatait. Kérek minden edzőt, sportolót, hogy regisztrálja magát az oldalon, mert a megadott adatok alapján sokkal könnyebben tudunk edzőmérkőzéseket, versenyeket szervezni egész évben, ezáltal biztosítva a megfelelő számú mérkőzéseket a lányoknak.

Az oldalhoz jó böngészést kívánok

Seres Attila
womanbox.hu