2010.09.15 - Mizseinek nem sikerült továbbjutni

Vissza a kezdőoldalra
Hozzászólás beküldéséhez be kell jelentkezni!
Belépés

15.-én négy magyar lány mérkőzik meg az éremért

A Női Ökölvívó Világbajnokság 6. napján csak az 51kg és az 57kg-os súlycsoportok selejtező mérkőzéseire került sor, ezért ma csak egy programban bokszoltak a lányok. Mivel 57kg-os versenyzőt nem indítottunk Barbadoson a magyar csapatból ma gyedül Mizsei Viviennek kellett kesztyűt húznia. Az olimpiai kategóriában versenyző Vivi a koreai Euna Yang- gal küzdött meg a tovább jutásért. A kiskunfélegyházi bokszoló taktikusan kezdve türelmesen próbálta hibára kényszeríteni ellenfelét és azokat kihasználva pontot elérni. Ez az első menetben sikerült is és 1 pontos magyar vezetéssel fordultunk. Azonban a következő menettől a beugrásokkal támadó koreai kiegyenlített, sőt átvette a vezetést. Vivien nehezen tudta megelőzni vagy megkontrázni az ázsiai akcióit. Az utolsó menet azonban mégis nagy csatát hozott, hiszen a fáradó Yang ellen 1pontra tudta csökkenteni a hátrányát. Sajnos azonban már behozni nem tudta és pontozásos vereséget szenvedett.
Nincs oka elkeseredni Mizseinek, hiszen még ifi korcsoportú versenyző és szépen helytállt a mérkőzésen. Ezt megelőzően pedig legyőzte a vietnámi Nguyen Thi-t. Idén még vár rá egy nagy megmérettetés, hiszen október végén indul az ifi Európa-bajnokságon.

Holnap (15.-én) a negyeddöntőben négy versenyzőnk lép a kötelek közé. Ancsin Katalinnak48kg-ban Duta Seteluta-t (ROM), Némedi Csillának 54kg-ban Evgenia Mikaeliant (GRE), Kovács Máriának 75kg-ban Nouchka Fontijnt (NED), míg Nagy Tímeának 81kg-ban Lidia Fidura-t (POL) kell legyőznie az éremért.

Szuknai Zsuzsanna

képgaléria
Mizseinek nem sikerült továbbjutni Mizseinek nem sikerült továbbjutni Mizseinek nem sikerült továbbjutni Mizseinek nem sikerült továbbjutni
kapcsolódó versenyzők