2010.09.16 - Három VB érem már biztos!

Vissza a kezdőoldalra
Hozzászólás beküldéséhez be kell jelentkezni!
Belépés

Három VB érem már biztos!

Immár a negyeddöntőkhöz ért a VI. Női Ökölvívó Világbajnokság. A nyolc versenyzőt számláló magyar csapatból négyen jutottak el az éremszerzés kapujába. Ettől több versenyzőt csak Kína (7) és Törökország (6) juttatott a legjobb nyolc közé. Szintén négy versenyzővel vehetett részt a nyolcad döntőben az USA, Oroszország, Kazahsztán, Dél –Korea, mind olyan országok, amelyek teljes csapattal érkeztek.

Elsőként Ancsin Katalin lépett a kötelek közé a 48kg-os súlycsoportban Duta Steluta(ROU) ellen. A nagy tapasztalatokkal rendelkező fordított alapállású románnal szemben Kata nem tudta a megfelelő küzdőtávot felvenni és kevés akciót indított. Bár Steluta egyértelműen jobbnak bizonyult a bírák az erős román fedezékre mért ütéseit is pontként értékelték. Az University bokszolója 9:2-es pontozással maradt alul az Európa-bajnok, VB ezüstérmes románnal szemben, így V. hellyel zárta a VB-t.

Következett Némedi Csilla, aki Evgenia Tasidouval (GRE) küzdött meg az 54kg-os kategóriában. A két ökölvívó találkozott már a szorítóban. Keszthelyen az Uniós Bajnokság elődöntőjében, akkor egy ponttal a görög versenyző bizonyult jobbnak. Csilla nagyon elszántan kezdett és rögtön magához ragadta a vezetést, azonban a görög versenyzőnek a menet végére sikerült kiegyenlítenie. (4:4) Mindkét versenyző nagy hévvel vetette bele magát a küzdelembe, de a soproni lány eredményesebben tudott kijönni a folyamatos adok-kapokból. Lendületét az sem törte meg, hogy a második menetben egy tiszta Tasidou találatot követően a bíró rászámolt. A harmadik menetre már 5 pont előnnyel fordult a magyar lány (5:10) A versenyzők harciassága a következő menetben sem csökkent. És annak ellenére is sikerült megőrizni az 5 pontos magyar vezetést, hogy a bíró megintette Némedit. (9:14) Idegőrlő negyedik menet következett, hiszen a folyamatos közelharcban a görög 2 pontra megközelítette Csillát, akire a bíró megint (jogtalanul) számolni kezdett. Azonban a győzelmet már nem lehetett elvenni a bokszolótól nagy hajrával 15:17-es pontozással nyerte a mérkőzést és ezzel már biztos érmes helyezést szerzett. Az elődöntőben a dél-koreai Kim Hye Song-gal fog megküzdeni.

Még két versenyzőnk maradt az esti programra. Az olimpiai kategóriában (75 kg) induló Kovács Mária, aki az Uniós Bajnokság selejtezőjéből már ismert Nouchka Fontijn-jal (NED) mérte össze tudását. Marcsi nagyon tudatosan irányította kezdettől fogva a meccset és már az első menetben 4 pontos vezetést harcolt ki. Fölényét tovább növelte a következő etapban is, sőt ellenfelét úgy eltalálta jobb csapottal, hogy azt meg kellett volna számolni. ( 9:2)Egyre jobban fellazulva menetről-menetre növelte pontjainak számát. A holland bokszoló ugyan végig küzdött és jobb egyenesei állandó veszélyt jelentettek, de Kovács jól oldotta meg a feladatot és fölényes 7-19-es pontozásos győzelmet aratott. A vezetőbíró ezen a mérkőzésen sem velünk szimpatizált, ugyanis állandóan a PVSK versenyzőjére szólt, sőt egyszer meg is intette, ellenfelének azonban elnézte a kifordulásokat, tenyereseket, egyéb szabálytalanságokat. Ez azonban szerencsére nem befolyásolta a mérkőzés végkimenetelét. Ezzel a győzelemmel már Marcsi is a legjobb négy között tudhatja magát. A döntőbe jutásért a kínai Li Jinzivel fog találkozni.

Utolsó magyarként Nagy Tímea húzott kesztyűt a lengyel Lidia Fidura ellen. A most 81kg-ban versenyző Fidura ismert ellenfélnek számított, hiszen már Kovács Mária és Ducza Anita is bokszolt vele 75kg-ban. A nagyon kellemetlen ellenfélnek számító, kettős fedezékből bokszoló és folyamatosan dulakodó lengyel ellen Timi a tőle megszokott lábmunkával és kontraboksszal próbált érvényesülni, azonban nem tudta tartani a távot és Fidura többször is meglepte az első menetben. (3:1) A második menettől már taktikát váltva a DVSC-s lány is odaállt kettős fedezékbe és abból ki-kitámadva szépe átvette a vezetést. A taktika olyan sikeresen bejött, hogy az utolsó menetben még számoltak is Fidurára. Timi a saját fegyverével verte meg az ifi Európa-bajnok, Uniós EB II. helyezett ellenfelét. 12:6-os győzelemmel jutott be az elődöntőbe, ahol a brazil Roseli Feitosa várja.

A holnapi nap pihenő vár a csapatokra, hogy 17.-étől újult erővel vághassanak neki az érmek fényesítésének a még versenyben lévők.

Szuknai Zsuzsanna

képgaléria
Három VB érem már biztos! Három VB érem már biztos! Három VB érem már biztos! Három VB érem már biztos! Három VB érem már biztos! Három VB érem már biztos! Három VB érem már biztos!
kapcsolódó versenyzők