2012.11.05 - 4. Női Junior és Ifjúsági EB

Vissza a kezdőoldalra
Hozzászólás beküldéséhez be kell jelentkezni!
Belépés

4. Női Junior és Ifjúsági Ökölvívó EB
 

Az 1. nap eredményei

Az első napon 5 versenyzőnk lépett ringbe és négy vereség mellett 1 győzelemmel zártuk a napot.

Az eredmények:

Juniorok:

57 kg Kocsis Alexandra- Elisabeth Wolgemuth Németország RSC 1. menet
Reménykedtünk Szandi jó teljesítményében, hiszen a magyar szorítókban eltöltött idő alapján a legrutinosabb juniorunk. A német versenyző erősen képviselte nemzete stílusát, nagy határozottsággal, magabiztossággal vette át a mérkőzés irányítását. Bal keze rendre talált, és ezzel megállította a magyar leány támadásának kezdeményezését. A német versenyző akaratosságát jellemezte, hogy az első menetben kétszer számoltak a magyar kislányra, és a vezetőbíró beszüntette a mérkőzést.

60 kg Posta Daniella- Terri Harper Anglia
Daniella az első menetben határozatlan volt, és ez lehetőséget adott ellenfelének a támadások kezdeményezésére, amellyel meglepte a magyar leányzót. A második menetben versenyzőnk összeszedte magát, és megpróbálta átvenni a mérkőzés irányítását, ez többé-kevésbé sikerült is neki, de ez még mindig kevés volt ahhoz, hogy megfordítsa az eredményt. A harmadik menetben ismét az angol lány dominált, így a végén megérdemelten emelték fel a kezét.

75 kg Kaszanyi Fanni- Januszewska Kamila Lengyelország
A juniorok záró mérkőzésén Fanni a jóval magasabb lengyel ellen parázs csatát vívott. Már az első menetben oda-vissza támadásokat láthattunk, amelyekből sajnos a lengyel kislány jött ki jobban a pontozóbírák szerint. A második és harmadik menetben a csata kiegyenlítetten folytatódott, de Fanni hatalmas győzni akarása és küzdelme nem tudott felülkerekedni a hazai versenyző képességén. A nagyarányú pontkülönbség egyáltalán nem tükrözi a mérkőzés hangulatát.

Ifjúsági korosztály:

57 kg Nagy Kitti- Daria Gavrikova Oroszország
Kitti nem aprózta el, a 8 közé jutásért egyből az orosz ellenfelet húzta be magának, amiből a nap leglátványosabb mérkőzése kerekedett. A meccs elején az orosz nagy lendülettel próbálta sarokba szorítani Kittit, azonban a nyíregyházi lány rendre megállította, megelőzte ezeket a kezdeményezéseket, amiket a bírók értékes pontokkal jutalmaztak. Kitti menetről menetre növelt az előnyét, aminek a vége megérdemelt magyar győzelem lett. Kitti következő ellenfele a finn Julia Ussik, aki a mai napon egy menet alatt túljutott német ellenfelén.

60 kg Benke Sára- Melanie Bouveur Franciaország
Az Európa Bajnokság Sárát nehéz feladat elé állította, mivel ez volt az első kontinentális versenye. A 8 közé jutásért a francia Bouveur-ral bokszolt, aki szemmel láthatóan fizikális fölényben volt. Már az első menetben kihasználta ezt az előnyét, lendületes támadásait Sára nem tudta kellően megfékezni. A mérkőzésvezető ezt észlelte, és kétszer számolt a magyar lányra- szerintünk túl hamar-majd kihirdette a francia versenyző döntő fölényét.
A 2. versenynapon 7 magyar lány lép ringbe. A két junior és öt ifi lányunk a 4 közé jutásért bokszol az alábbi párosításban:

Junior
46 kg Nádasdi Judit- Roberta Bonati Olaszország
48 kg Viski Ágnes- Wiktoria Sadej Lengyelország

Ifjúsági
57 kg Nagy Kitti- Julia Ussik Finnország
64 kg Csősz Nikolett- Laura Kelly Anglia
69 kg Lakatos Alexandra- Hanna Solecka Lengyelország
75 kg Korcsmáros Mercédesz- Martyna Gil Lengyelország
81 kg Szatmári Petra- Remziye Topalaoglu Törökország

A mérkőzéseket a www.bokser.org oldalon élőben is lehet követni.
 

képgaléria
4. Női Junior és Ifjúsági EB