2010.11.20 - Oxnard - 3.napjához érkezett a Kaliforniai torna

Vissza a kezdőoldalra
Hozzászólás beküldéséhez be kell jelentkezni!
Belépés

Oxnard - 3.napjához érkezett a Kaliforniai torna

 

A harmadik naphoz és a harmadik magyar-amerikai találkozóhoz érkezett a Dual Series elnevezésű nemzetközi ökölvívó torna. Az olimpiai súlyokban zajló kaliforniai megmérettetésen a vendég csapatok minden nap másik amerikai trió-val találkoznak a szorítóban. Rajtunk kívül Lengyelország Spanyolország és Kanada vesz részt a versenyen, utóbbi kettő egy vegyes csapatot alkot.


Ma újból a program végére kerültek a magyar lányok. A sort természetesen az 51kg-os Mizsei Vivien kezdte, aki Christina Cruz ellen húzott kesztyűt. Vivien jól kezdett, támadásaival rendre talált, bár védekezésbeli hiányosságait ellenfele jól kihasználta, így kiegyenlített első két menetet láthattunk. A harmadikban azonban az amerikai látványosabb találataival előnyre tudott szert tenni és bár a kiskunfélegyházi lány nagyot hajrázott az utolsó menetben, az eredményhirdetésnél Cruz kezét emelték fel.


A 60kg-os súlycsoportban következett Pikács Mercédesz Caroline Barry elleni mérkőzése. A  Honvéd Sas-hegy versenyzője mérkőzésről-mérkőzésre jobb teljesítményt mutat. Barryvel szemben végig határozottan bokszolt, küzdött. Kiegyenlített küzdelem jellemezte a mérkőzést, amelyben minimális különbséggel az amerikai bizonyult jobbnak.


Utolsóként lépett a kötelek közé Kovács Mária Lisbet Vargas ellen. A PVSK versenyzője végig uralta a mérkőzést, az USA nemzeti bajnokságának második helyezettje nem jelentett komolyabb akadályt Marcsinak. Előnyét folyamatosan növelve12:0-ra verte a portlandi bokszolót.


Holnapi párosítás:


Mizsei Vivien - Tyrieshia Douglas USA

Pikács Mercédesz – Stephanie Han USA

Kovács Mária – Kalitha Mars


Szuknai Zsuzsanna

képgaléria
Oxnard - 3.napjához érkezett a Kaliforniai torna Oxnard - 3.napjához érkezett a Kaliforniai torna Oxnard - 3.napjához érkezett a Kaliforniai torna Oxnard - 3.napjához érkezett a Kaliforniai torna