2010.11.17 - Amerikában a magyar lányok
Vissza a kezdőoldalraBelépés
Amerikában a magyar lányok
Hétfőn reggel indult útnak Amerikába a magyar női ökölvívó válogatott három tagja, Mizsei Vivien (51kg), Pikács Mercédesz (60kg) és Kovács Mária (75kg). Az olimpiai súlyokban versenyző lányaink meghívásra érkeztek Oxnard-ba. A hosszú utazást követően a -9 órás időeltolódás ellenére is csak az esti órákban érkezett meg a magyar csapat a Malibu melletti városba. A szervezők öt ország részvételével rendezik meg a Women’s International Dual Series nevű versenyt, amely már több éves hagyományra tekint vissza. A helyi rendőrség és az amerikai ökölvívó szövetség égisze alatt zajló tornára idén Spanyolország, Lengyelország, Magyarország és Kanada kapott meghívást. A három fős külföldi csapatok mellett négy amerikai csapat is a szorítóba lép az elkövetkezendő négy napban. A verseny nem kieséses rendszerben és nem is a csapatversenyeknél megszokottak alapján zajlik. A külföldi csapatok minden nap másik hazai csapattal játszanak, így a versenyzők az előzőnapi eredménytől függetlenül minden nap kesztyűt húznak.
A vendéglátók kedvesen és figyelmesen fogadtak bennünket. A remek szállás, ellátás mellett minden csapatnak biztosítottak egy autót sofőrrel, amely egész nap rendelkezésre áll. Az első nap az edzés mellett sajtótájékoztatóval és egy ökölvívó gála megtekintésével zajlott, amit helyi utánpótlás és felnőtt versenyzők részvételével rendeztek. A hétköznapi időpont és a 20 $-os belépő ellenére a lelátó teljesen megtelt érdeklődőkkel.
A verseny 17.-én veszi kezdetét, a mérkőzésekre minden nap délután 18.00-órától kerül sor.
A mérkőzéseket élőben az alábbi linken lehet megnézni:
Szuknai Zsuzsanna