2011.08.09 - III. Női Ökölvívó Ifjúsági és Junior EB

Vissza a kezdőoldalra
Hozzászólás beküldéséhez be kell jelentkezni!
Belépés

III. Női Ökölvívó Ifjúsági és Junior EB

A mai napon jár le a nevezési határidő a harmadik női utánpótlás kontinensviadalra, ezért izgatottan várjuk Dr. Csötönyi Sándornak a MÖSZ Elnökének a döntését hazánk indulásáról. Információink szerint a mai napig még nem lett leadva a nevezés, tehát az utolsó napra maradt a döntés.

Eddig még nem hagytunk ki utánpótlás kontinensviadalt, és érem nélkül sem jöttünk haza. A mostani verseny az oroszországi Orenburgban lesz, ami a kazah határhoz közel található. Ez nem kis távolság, és a lányoknak majdnem olyan messzire kell utazni, mint a junior fiúknak kellett, így az anyagi lehetőségek nagyban befolyásolhatják a döntést. A női ökölvívás olimpiai programba történt felvétele óta a lányok érezhetően több lehetőséget kapnak világszerte és hazánkban is. Mivel a női ökölvívás olimpiára kerülésében oroszlánrészt vállalt elnökünk, aki az AIBA ülésein is mindig kiállt a lányok mellett, így biztosan mindent megtesz most is, hogy legalább egy kisebb létszámú csapat elutazhasson Oroszországba.

A fejleményekről természetesen beszámolunk.

képgaléria
III. Női Ökölvívó Ifjúsági és Junior EB