2010.09.05 - Elutazott a női ökölvívó válogatottunk a VB-re

Vissza a kezdőoldalra
Hozzászólás beküldéséhez be kell jelentkezni!
Belépés

Hamarosan kezdetét veszi a VI. Női Amatör Ökölvívó Világbajnokság

 

Szeptember 08-19.-e. között kerül sor a Női Ökölvívó Világbajnokságra, a sportág történelmében immár 6. alkalommal első ízben úgy, hogy a sportág felkerült az olimpia programjába. A Világversenyre rekord számú nevezés érkezett, az előrejelzések alapján több mint 70 ország 300-nál is több női ökölvívója lép majd a kötelek közé Barbados fővárosában Bridgetownban. Természetesen kiemelten magas a létszám az olimpiai kategóriákban, azaz az 51-, a 60- és a 75kg-ban. Az év legrangosabb versenyén 8 ökölvívó hölgy képviseli hazánkat, köztük a többség újonc, akik először vesznek részt VB-n, ez is mutatja válogatottunk megújulását. Hiszen a korábbi évek eredményes versenyzői közül már csak Kovács Mária a csapat tagja. A magyar lányok 3 hetes edzőtábort követően 6.-án hajnalban indulnak a hosszú útra Tatáról. A csapatot dr. Kovács László, Szuknai Zsuzsanna és Patkós János segíti edzőként. A csapatvezetői feladatokat Faragó Beatrix látja el, míg bíróként Szűcs Veronika képviseli a magyar érdekeket. Bíránk nem a csapattal utazik a karibi szigetre, mivel a versenyt megelőzően társaival együtt továbbképzésen kell részt vennie.

Versenyzők:

Ancsin Katalin

Az University versenyzője bár még nem számít rutinos ökölvívónak az Uniós Bajnokságon beverekedte magát a döntőbe. Nagyon küzdőképes, harcos versenyző, aki először vesz részt Világbajnokságon és okozhat kellemetlen meglepetést ellenfeleinek.
Súlycsoport: 48kg
Klub: University Boksz Club
Edző: Vona János
Eredmények: Uniós EB II. helyezett
                         2x OB II. helyezett
Példakép: Manny Pacquiao
Hobbi: séta, kerékpározás, sakk
Kedvenc idézett: „ Mondottam ember küzdj és bízva bízzál! ” (Madách)
cél: „ Minél több meccset nyerni és azt nyújtani, amit tudok ”

Mizsei Vivien
A kiskunfélegyházi még ifi lány már 6 éve foglakozik az ökölvívással. Szakmai munkáját az olimpiai érmes édesapja irányítja. Szintén újoncnak számít, aki az elsők között léphet szorítóba olimpiai álmokkal.
Súlycsoport: 51kg
Klub: Kiskunfélegyházi Honvéd SE
Edző: Mizsei György
Eredmények: Uniós EB II. helyezett
                        Junior EB II. helyezett
                        Magyar bajnok
Példakép: Mizsei György
Hobbi: tánc
Kedvenc idézett: „ Ami nem öl meg az megerősít ” (Nietzshe)
cél: „ Szeretnék a VB-n dobogóra állni és az Olimpiára kijutni ”

Némedi Csilla
A Sopronból érkező ökölvívó bár még világversenyen nem indult, már kisebb nemzetközi tapasztalatokkal rendelkezik, hiszen az elmúlt két évben mindkét Uniós Bajnokságról érmet hozott. Harcos stílusával sikeres tagja lehet a magyar csapatnak.
Súlycsoport: 54kg
Klub: Gyevát Gyula SE
Edző: Egresits Tamás
Eredmények: 2x-es Uniós EB III. helyezett
Példakép: ---
Hobbi: lovaglás, utazás, snowboard
Kedvenc idézett: „ Hatalmas aki másokat legyőz, aki önmagát legyőzi erős ” (Lao Ce)
cél: „Meccset nyerni..”

Pikács Mercédesz
A még szintén ifi korcsoportú bokszolónk ugyancsak olimpiai súlycsoportban kap lehetőséget, hogy bizonyítsa rátermettségét. A jó ütemérzékkel és mozgáskoordinációval rendelkező versenyzőnk reméljük, ki tudja használni adottságait.
Súlycsoport: 60kg
Klub: Honvéd Sas-hegy SE
Edző: Bozsányi József
Eredmények: Uniós EB V. helyezett
                        Junior EB III. helyezett
Példakép: Huncutka
Hobbi: csavargás, buli
Kedvenc idézett: „ Van, aki a falakat látja, mások pedig a falak mögött rejlő lehetőséget ” (Muhamed Ali)
cél: „ a legjobbat ”

Papp Nikolett
A nemzetvédelmi egyetem hallgatója folyamatosságával nagy küzdeni akarásával  viszonylag rövid alatt kivívta a címeres mez viselésének lehetőségét. Erényei Barbadoson is eredményesé tehetik.
Súlycsoport: 64kg
Klub: Dombóvári Boksz Klub
Edző: Koós Károly
Eredmények: Miniszterelnök kupa III. helyezett
                         Magyar bajnok
Példakép: Veres László (edző)
Hobbi: olvasás, sétálás, kerékpározás,rejtvényfejtés
Kedvenc idézett: „ Az életben minden csata azt a célt szolgálja, hogy tanuljunk belőle valamit, még az is amelyiket elveszítjük. ” (Paulo Coelho)
cél: „ Nagy megmérettetés, sok küzdelem, harc és a végén győzelem. Legalább a saját magam ’démonait’ legyőzve az ellenfelemet győzzem le.”

Nagy Bianka
A Szegeden főiskolai tanulmányait folytató kaposvári lány második alkalommal vesz részt Világbajnokságon. Az elmúlt időszakban nyújtott teljesítménye folyamatos fejlődést mutat, ezt bizonyítja, hogy augusztusban az Uniós Bajnokságon aranyérmet szerzett. A VB-n is sikeres lehet, ha jó adottságait kamatoztatni tudja.
 Súlycsoport: 69kg
Klub: Szeged Boksz Club
Edző: Gál László
Eredmények: Uniós Európa-bajnok
                         Magyar bajnok
                         2x-es OB II. helyezett
Példakép: -----
Hobbi: sétálás
Kedvenc idézett: „ Amit az emberi elme el tud képzelni, és amiben hinni tud azt meg is tudja valósítani ” (dr. Napoleon Hill)
cél: „ jó mérkőzést játszani ”

Kovács Mária
A magyar női ökölvívás legeredményesebb versenyzőjeként a csapat legtapasztaltabb tagjának is számít, hiszen az eddigi összes Női Ökölvívó Világbajnokság résztvevője volt. A PVSK ökölvívója egyetlen kivétellel minden világversenyről gyűjtött be érmet. A legmagasabb olimpiai súlycsoportban bármely színű érem megszerzésére képes.
Súlycsoport: 75kg
Klub: Pécs Városi Sport Klub
Edző: Gál László
Eredmények: 2x-es Világbajnok
                         2x-es VB II. helyezett
                         3x-os Európa-bajnok
                         2x-es EB II. helyezett
                                   EB III. helyezett
                         3x-os Uniós Európa-bajnok
                         Uniós EB II. helyezett
                         9x-es Magyar bajnok
Példakép:----
Hobbi: utazás, csavargás
Kedvenc idézett: „ Ne azt keresd, ami másoktól elválaszt, hanem ami összeköt ” (Müller Péter)
cél: „ Minél több meccset akarok nyerni és a dobogóra felállni „

Nagy Tímea
Timi már a tapasztaltabb versenyzők közé tartozik, hiszen Ningbo-ban már szorítóba léphetett, bár akkor még lényegesen alacsonyabb súlycsoportban indult. Azonban a nemrégiben zajló Uniós bajnokságon megmutatta, hogy a 81kg-os kategóriában is tud meglepetést okozni.
Súlycsoport: 81kg
Klub: DVSC Ökölvívó KFT.
Edző: Zöld Ferenc
Eredmények: Uniós EB II. helyezett
                         EB V. helyezett
                         4x-es Magyar bajnok
 Példakép: Erdei Zsolt
Hobbi: olvasás, kutyák
Kedvenc idézett: „ A győztesek soha nem adják fel, akik feladják soha nem győznek ” (Németh Pál-edző)
cél: „ A VB-től egy nagyon jó szereplést várok, ki szeretném hozni a maximumot magamból. Mindent megteszek, hogy éremmel térjek haza ”
 

 

Szuknai Zsuzsanna
 

képgaléria
Elutazott a női ökölvívó válogatottunk a VB-re Elutazott a női ökölvívó válogatottunk a VB-re Elutazott a női ökölvívó válogatottunk a VB-re Elutazott a női ökölvívó válogatottunk a VB-re Elutazott a női ökölvívó válogatottunk a VB-re Elutazott a női ökölvívó válogatottunk a VB-re Elutazott a női ökölvívó válogatottunk a VB-re Elutazott a női ökölvívó válogatottunk a VB-re Elutazott a női ökölvívó válogatottunk a VB-re
kapcsolódó versenyzők