2012.05.13 - 7. Női Ökölvívó VB- Szuknai Zsuzsa értékelése

Vissza a kezdőoldalra
Hozzászólás beküldéséhez be kell jelentkezni!
Belépés

Az első 2 nap a helyszínen

Megérkezett Szuknai Zsuzsanna első beszámolója a helyszínről. Mivel a cikkében leírt történések egy részéről már beszámoltunk, így rövidítve adjuk közzé a válogatott edző értékelését:


Szuknai Zsuzsanna:

Kezdetét vette a VII. Női Amatőr Ökölvívó Világbajnokság, amely egyben az Olimpiai Játékokra való kvalifikáció is. A Qinhuangdao-ban megrendezett seregszemlén az eddigi legnépesebb mezőny gyűlt össze 70 ország 305 női ökölvívója lép a kötelek közé az elkövetkezendő 9 napban. Amellett, hogy egyre több ország vesz részt teljes vagy majdnem teljes csapattal, sok új nemzet is bekapcsolódott az érmekért folyó küzdelmekbe, úgy mint Afganisztán, Bolívia, Kolumbia, Honduras, Jamaica, Nigéria, Szerbia, Dél-Afrika vagy Üzbegisztán. Természetesen az olimpiai kategóriákban a legmagasabb a részvételi arány. A három súlycsoportban (51kg, 60kg, 75kg) 25 kvóta kerül kiosztásra, amelyekért hatalmas harc fog folyni a legjobb női ökölvívók között. Hiszen mind három súlycsoportra jellemző, hogy a szomszédos kategóriák korábbi legjobbjai (sőt vannak, akik több súlycsoportot is váltottak) is itt indulnak az Olimpiai részvétel lehetőségéért. A résztvevők névsorát átnézve nem csak világ és kontinens bajnokokat látunk, hanem olyan többszörös világbajnokokat, akik hosszú évekig voltak meghatározói egy-egy súlycsoportnak és a Londoni Játékok reményében váltottak, de vannak hosszú kihagyás után visszatérő versenyzők is.

Helyszíni beszámoló:

Az első nap a megnyitót követően rögtön két versenyzőnknek is kesztyűt kellett húznia. Elsőként az 57kg-os súlycsoportban a legfiatalabb versenyzőink közé tartozó Nagy Kornélia Kittinek.  Az NYVS-BiG Boxing 17 éves versenyzőjének Robles de la Torre Cyntia-val (MEX) kellett megküzdenie a továbbjutásért. A junior VB érmes bokszolónk jól kezdett és felvette a harcot a sokkal tapasztaltabb mexikóival. Azonban a harmadik menettől a rutin felülkerekedett és bár Kitti küzdött végig Robles de la Torre megérdemelten jutott tovább. Nagy a jövő egyik eredményes versenyzője lehet, aki számára a VB célja főként a tapasztalatszerzés és a megfelelő helytállás, aminek maradéktalanul eleget tett. 

A 69k-os Nagy Bianka az indiai Neetu legyőzésével tudta volna beverekedni magát a 16 közé. Az igen szabálytalanul csapkodó ázsiai beugrásait azonban nem tudta kivédeni a Szeged Boksz Club öklözője. Bár nem adta fel a harcot és végig küzdött egyhangú pontozással maradt alul az indiaival szemben, így búcsúzni kényszerült a világbajnokságon.

A második versenynap sikeresen zárult Qinhuangdao-ban, Ancsin Katalin és Szabó Beáta egyaránt győztesként hagyták el a szorítót. Mindketten olimpiai kategóriában képviselik hazánk színeit. Ancsin az 51kg-osok között a nigériai Oluwatoyin Oladeji-t ellen lépett a kötelek közé. A korántsem ügyetlen afrikaival nehéz dolga volt a KSI versenyzőjének, de hozta két ponttal az első menetet. A következő etapokat már egyre magabiztosabban irányítva végül 7:14 arányú pontozással jutott a 32-es táblára. Az olimpiai kvótáért is küzdő Balzsay tanítványnak, holnap a hazaiak első számú kiemeltjével a kétszeres világbajnok Ren Cancan-nal kell megmérkőznie.

A legsűrűbb súlycsoportban a 60kg-ban versenyző Szabónak az első menetben nehézséget okozott a nepáli Rana Saraswati, azonban a második menettől már magára talált és folyamatosan növelve előnyét végül nagy pontkülönbséggel 16:7-re nyerte a mérkőzést, így ő is a 32 között tudhatja magát. Az University Boksz Club versenyzőjének legközelebb 14.-én kell kesztyűt húznia a többszörös EB érmes bolgár Denitsa Eliseeva ellen.

 
Szuknai Zsuzsana

 

képgaléria
7. Női Ökölvívó VB- Szuknai Zsuzsa értékelése