2011.05.06 - Algéria-Kovács Mária győzött Algériában

Vissza a kezdőoldalra
Hozzászólás beküldéséhez be kell jelentkezni!
Belépés

A második nap Algériában versenyző magyar női ökölvívók közül egyedül Szabó Beátának kellett a kötelek közé lépnie a 60kg-os súlycsoportban. Beának a helyiek kedvencével a Boumaarafi Nozha–tal kellett megmérkőznie. Tudtuk, hogy nem lesz egyszerű dolga, hiszen a pontozó bírói székek közül hármat algír bíró foglalt el. Bea végig küzdött és lényegesen jobb teljesítményt nyújtott, mint az első mérkőzésén, de Boumaarafi határozottabb ütéseit jobban értékelték a bírók még akkor is, ha nagy részük tenyeres volt. Így Szabó pontozásos vereséget szenvedett, azonban még nem ért véget számára a torna, hiszen a súlycsoportjukban körmérkőzést játszanak. Következő ellenfele vasárnap a marokkói Ouazri Asma lesz.

A mai nap egyedül Kovács Mária húzott kesztyűt Soukeina Rebih (MAR) ellen. Marcsi ugyan kissé erőlködve kezdett a marokkói ellen, de végig irányítani tudta a mérkőzést és a második menettől már a pontozásban is megjelent az előnye. Menetről menetre egyre jobb teljesítményt nyújtva egyhangú pontozással nyerte a mérkőzést. Vasárnap neki is szorítóba kell lépnie, hiszen akkor a két 75kg-os versenyző lejátssza a visszavágót.

A finálé napján a magyar csapat harmadik versenyzője is a kötelek közé lép, az 51 kg-os Ancsin Katalin algír ellenféllel néz szembe, neki Bouarfa Malika-t kell legyőznie az ezüstérem megszerzéséért, mivel ebben a kategóriában is körmérkőzés van.

A holnap szünnap van, amelyre a csapatoknak a rendezők városnéző kirándulást szerveztek.

Szuknai Zsuzsanna
 

képgaléria
Algéria-Kovács Mária győzött Algériában Algéria-Kovács Mária győzött Algériában Algéria-Kovács Mária győzött Algériában Algéria-Kovács Mária győzött Algériában