2010.07.15 - Ducza Anita nem indul az EU bajnokságon!

Vissza a kezdőoldalra
hozzászólások a hírhez
2010.07.18 15:49seres
Mostantól kommentálni is tudjátok a híreket
Hozzászólás beküldéséhez be kell jelentkezni!
Belépés

Ducza Anita nem indul az uniós EB-n.

Ducza Anita -aki jelenleg a legrégebbi magyar ökölvívó lányunk- a héten jelezte a szakvezetés felé, hogy nem kíván a hazai rendezésű uniós EB-n elindulni. A sajnálatos hír alapos fejtörést okozott, hiszen egyrészt már a programfüzetek is elkészültek, másrészt a második legeredményesebb hazai ökölvívónkról van szó, aki egyértelmű esélyesként indulhatott volna a keszthelyi versenyen. A VB ezüstérmes, és 13-szoros magyar bajnok versenyzőnél feltételezhetően azért szakadt el a cérna, mert a megszokott súlya felett, 75 kg helyett 81 kg-ban számítottak rá a válogatott keretben. Anita versenysúlya évek óta 75 kg, ebben a súlyban érte el legszebb eredményeit. A tavaly nyári NOB bejelentés a női ökölvívás olimpiára kerüléséről alaposan felbolygatta az állóvizet, hiszen mindösszesen 3 súlycsoportban utazhatnak Londonba a lányok. Ezek a súlyok az 51, 61 és 75 kg. Természetesen egyből megindult a vándorlás az olimpiai súlyok felé, így tett Kovács Mária is, aki 81 kg-ról fogyasztott le 75 kg-ra. Kovács Mária a legeredményesebb hazai ökölvívónk kétszeres világbajnok, háromszoros EB győztes. Évekig gond nélkül versenyeztek egymás mellett a lányok, azonban a Kováccsal való versengés úgy látszik sok volt Duczának.

Tavaszzal Törökországban a Miniszter Kupán Kovács legyőzte Duczát, ezután döntött úgy a szakvezetés, hogy Kovács legyen az első számú 75 kg-os versenyző, Duczára pedig 81 kg-ban számítanak.
Ezzel a döntésével Ducza Anita a világbajnoki indulásról is lemarad, sőt valószinűleg nem fogjuk már a válogatott keretein belül látni a ringben. Az eset azért sajnálatos, mert jobb lett volna ha ez a párbaj a ringben dől el a két legeredményesebb hazai ökölvívó között. Az incidens egyetlen nyertese a hajdúsámsoni Mászlé Edina, akinek beugróként óriási lehetőség ez a verseny. A magyar válogatott július 25-től a tatai edzőtáborban készül a viadalra.

A magyar csapat várhatóan az alábbi összetételben indul az uniós EB-n.
46 kg Dobrádi Csilla Érdi BC
48 kg Ancsin Katalin University BC
51 kg Mizsei Vivien Kiskunfélegyháza
54 kg Némedi Csilla Sopron Gyevát
57 kg Oravecz Annamária KSI
60 kg Pikács Mercédesz Honvéd Sashegy
64 kg Papp Nikolett Dombovári Bokszbarátok Klubja
69 kg Nagy Bianka Szeged BC
75 kg Kovács Mária PVSK
81 kg Mászlé Edina Harangi SE
+81 kg Sándor Lilla Szeged Full Contact

képgaléria
Ducza Anita nem indul az EU bajnokságon!
kapcsolódó versenyzők