2010.07.09 - Dr. Csötönyi Sándor az Uniós EB-ről.

Vissza a kezdőoldalra
Hozzászólás beküldéséhez be kell jelentkezni!
Belépés

Dr. Csötönyi Sándor: "A pillanatnyi első meccset kell megnyerni."



Az  Európai Uniós Női Bajnokság, valamint a szeptemberi világbajnokság előtt, Dr. Csötönyi Sándor, a Magyar Ökölvívó Szövetség elnöke válaszolt az XLsport kérdéseire.

2010 augusztus 3-8-ig Magyarországon, Keszthelyen kerül megrendezésre az Európai Uniós Női Bajnokság. Mennyire fontos ez a verseny az olimpiai felkészülésben?

Ez a verseny elsősorban a világbajnokságra való felkészülésben fontos, ami idén szeptemberben kerül megrendezésre Bridgetownban, Barbadoson. Hosszabb távon természetesen fontos, hogy a lányoknak lehetőségük legyen minél több versenyen részt venni. Eddigi eredményeikkel kiérdemelték, hogy ezen a hazai kiemelt versenyen részt vegyenek. Kevés a lehetőség, nincs sok verseny Európában és a távolabbi versenyekre anyagi okokból nem jutunk el. Sokat harcoltam nemzetközi szinten is, hogy megkapjuk ezt a versenyt. Az Európa Uniós Női Bajnokság fővédnökének sikerült megnyerni dr. Schmitt Pált, ami a verseny színvonalát mutatja.

Milyen jelentősége van annak, hogy ez a verseny Magyarországon kerül megrendezésre?

Az elmúlt években több verseny elmaradt Európában, ezért is nagy jelentősége van. Ez egyébként abból is látszik, hogy egy-egy súlycsoportban többen is jelentkeztek a maximális lehetőséghez mérten, így sajnos vissza is kellett mondanunk néhány nevezést. Ilyen súlycsoportok az 57 és a 60 kg. Hat csapat kompletten érkezik. Eddig a legtöbb nevező 120 fő körül volt, most 160 nevezés érkezett. Magyarországon a nemzetközi versenyeknek már volt hagyománya eddig is, a Boszorkány Kupa neves eseménynek számított a női ökölvívásban, és rendeztünk már Európa Bajnokságot is Pécsett. Hét ország jelentkezett ennek a bajnokságnak a megszervezésére, mi ezt az első körben meg is nyertük. Az állam eddig mostohagyerekként kezelte a női ökölvívást de most, hogy olimpiai sportág lett, az államnak is érdeke, hogy ez a verseny megrendezésre kerüljön. A probléma az, hogy az Európai Szövetség későn döntött, és csak november végére derült ki, hogy mi kapjuk a rendezés jogát, viszont az állami pénzeket szeptemberben már kiosztották különböző Európa Bajnokságokra, pl. úszó EB. Mivel a lányoknak tett ígéretemet, miszerint kontinentális versenyt szervezünk Magyarországon betartom, ezért önfinanszírozásból oldjuk meg a verseny lebonyolítását.

Milyen felkészülési lehetőségei vannak még a lányoknak a világbajnokság előtt?

A szakmai vezetés Olaszországban szervez mérkőzéseket, de utána már az edzőtáborban készülnek, mert gyorsan következnek egymás után a megmérettetések. Augusztus elején az Európai Uniós Bajnokság majd szeptemberben világbajnokságra mennek a lányok. A világbajnokságon négyen indulnak, 51, 60, 75 kg és 81 kg.-os súlycsoportokban.Csotonyi_Sandor3_xlsport.JPG

Az olimpia előtt milyen kvalifikációs versenyek lesznek?

Több kvalifikációs verseny lesz a következő években, amelyen részt vesznek a lányok. Ranglistás helyezések is lesznek a kvalifikációra. Összesen 36 lány vehet részt az Olimpián. Nagyon jelentős, hogy szakszerűen menedzseljük a 3 súlycsoportot a behatárolt lehetőségeink miatt. A női box kezdeti feltörése megtorpant, újra fel kell építeni a  csapatot. A mérkőzésszámok tekintetében előrelépést jelent a lányok számára, hogy egyre több meccset vívhattak, amit a Szövetség biztosított számukra.

Milyen eredményre számít Keszthelyen?

Két aranyat várok hazai pályán, súlycsoportot nem mondok, mert nem akarok terhet rakni a lányokra. A pillanatnyi első meccset kell megnyerni. Van három, négy lányunk, akik indultak már világversenyen, meg van a tapasztalatuk, és mindenképpen esélyesek.

Fotók - XLsport

XLsport - Betty

képgaléria
Dr. Csötönyi Sándor az Uniós EB-ről. Dr. Csötönyi Sándor az Uniós EB-ről. Dr. Csötönyi Sándor az Uniós EB-ről.