2010.04.10 - Kovács Mária döntős a Miniszterelnök Kupán

Vissza a kezdőoldalra
Hozzászólás beküldéséhez be kell jelentkezni!
Belépés

Kovács Mária döntős a Miniszterelnök Kupán

A mai nap három női ökölvívónk mérkőzött meg az ankarai Miniszterelnök kupa elődöntőjében.
Papp Nikolett kezdte a sort a 64kg-os súlycsoportban Saida Khassenova ellen. Nikit az első menetben meglepte, hogy a kazak hozzá hasonlóan agresszív stílusban kezdet, így nagy adok-kapok jellemezte a menetet, amiből Khassenova jött ki jobban egy pontos előnyre szert téve. A következő menetben taktikát váltott. Jól elmozogva, leforogva sikeresen kerülte ki a magyar lány támadásait. Az utolsó két menetben az elfáradt kazak szinte csak elmozgott és szaladgált a szorítóban, a vezetőbíró kétszer is figyelmeztette a küzdelem felvételére. Papp nagy szível rengeteget ütve végig küzdött, de a bírók egyetlen értékelhető találatot sem láttak tőle (!), így az eredményhirdetésnél a kazak kezét emelték a magasba. (0:5) Nikinek a megszerzett bronzéremmel élete eddigi legjobb eredményét sikerült elérnie, ennek az értékét csak emeli az a tény, hogy első ízben vett részt nemzetközi tornán.

A 75kg-ban kettős érdekeltségünk volt, hiszen a két legjobb magyar versenyzőnk egyaránt az olimpiai kategóriában húzott kesztyűt Ankarában. Sajnálatos módon a sorsolás nem kedvezett nekünk és a magyar lányok két nyert mérkőzést követően már az elődöntőben összetalálkoztak. Anita és Marcsi edzőtársként már hosszú évek óta készülnek együtt a válogatottban, de most először álltak egymással szembe ellenfélként éles mérkőzésen. Nehéz dolga volt mindkét lánynak, hiszen ismerik egymás minden mozdulatát és a ringen kívül jó barátok. A mai nap Marcsi bizonyult koncentráltabbnak és aktívabbnak. Kezdettől fogva irányítani tudta a küzdelmet és tisztábbakat talált, mint Anita. Bár a pontozók ezen a mérkőzésen sem láttak meg több értékelhető pontot, a küzdelem egyértelmű Kovács győzelemmel zárult. (4:0) A döntőben a lengyel Lidia Fidura-val mérkőzik meg az elsőségért.

A nagyon alacsony pontszámok az egész versenyre jellemzőek. A mai 20 elődöntő közül háromban a négy menet alatt egyetlen pontot sem kaptak a versenyzők és a 0:0-s végeredménynél a segédpontok döntöttek. Ezeken kívül még kilenc mérkőzésen végződött valamelyik bokszoló számára pont nélkül a meccs.

A lányok mellett a fiúk is remekül szerepeltek. Holnap Varga Miklós (60kg), Káté Gyula (64kg) és Bacskai Balázs (69kg) is bokszol a fináléban.

Szuknai Zsuzsanna

képgaléria
Kovács Mária döntős a Miniszterelnök Kupán Kovács Mária döntős a Miniszterelnök Kupán Kovács Mária döntős a Miniszterelnök Kupán Kovács Mária döntős a Miniszterelnök Kupán Kovács Mária döntős a Miniszterelnök Kupán