2009.10.30 - Rekord nevezés a Női OB-n!

Vissza a kezdőoldalra
Hozzászólás beküldéséhez be kell jelentkezni!
Belépés

OB 1. nap

Soha ennyi harcos lány nem gyűlt még össze Magyar Bajnokságon. 37 egyesület 92 versenyzője jelent meg a reggeli mérlegelésen. Az első alkalommal kiírt Junior OB-n 25 versenyző indult el, így 9 súlycsoportban lehet bajnokot hirdetni. A felnőtteknél már a nevezés során lehetett látni az eddig nem tapasztalt érdeklődést. Sok fiatal, elsőéves versenyző volt, ami azt bizonyítja, hogy sikeresen tudunk nyitni a lányok felé, és egyre kevésbé tartják csodabogaraknak a bokszoló amazonokat. Az indulók száma 67 fő, ami több annál, amit 3 napos versenyen kezelni lehet. 51 kg-ban (11 fő), 57 kg-ban (13 fő), 60 kg-ban (11 fő) az indulók magas létszáma miatt a MÖSZ ( amely egyébként a teljes vezérkarral képviselteti magát már az első naptól) igazán szimpatikus döntést hozott. Mivel nem akartak ennyi lányt elküldeni, így ebben a három súlyban 4 naposra módosították a versenyt. A három súlycsoportban ezen a hétvégén az elődöntökön jutnak túl a lányok, a döntőt pedig az Ifjúsági OB-n, Hajdúszoboszlón bokszolják le. Ez példátlan döntés, el is nyerte a jelenlévő edzők tetszését, pedig ez egy-két klubnak nem várt kiadással jár.

Ezek után lássuk az első nap eredményeit:

1. nap 2009.10.29.
 

 SúlycsoportPiros sarokKék sarok
 J 50 kgRácz Zsuzsanna KKFBalogh Csilla GYAK
 J 50 kgPozsár Kitti KKFBarankai Virginia ARB
 J 52 kgCsombor Vivien UTERudolf Melinda HDS
 J 54 kgHollósi Anikó TBSNemes Viktória FBO
 J 63 kgKozma Anita HBC Erdős Krisztina GYAK
 J 63 kgBarta Renáta DVSVetró Gabriella HSH
 E 46 kgNémeth Csilla DVSCsapó Ágnes UBC
 E 48 kgCsík Mónika NYVPomázi Andrea KKF
 E 48 kgKovács Ildikó SZBTaro Tekla HOD
 E 51 kgAncsin Katalin UBCPócsi Gabriella SZB
 E 51 kgHosszú Judit KSIDemeter Zsuzsa HIS
 E 51 kgPerge Brigitta ZBCTraxler Nikolett SGY
 E 54 kgLakatos Andrea ZBCBeri Krisztina DTE
 E 54 kgNagy Zsuzsa ZBCNémedi Csilla SGY
 E 54 kgKirály Judit SZBVennes Dzsenifer VEC
 E 57 kgBocskai Kata VECNyitrai Kinga SGY
 E 57 kgIlkó Ágota MMFBanda Irénke ACS
 E 57 kgDömsödi Renáta ZBCOravecz Annamária KSI
 E 57 kgTóth Anita PVSRácz Irén DVS
 E 57 kgHorváth Ramóna VECAndrás Nikolett TBS
 E 60 kgCsuja Csilla GYAKToldi Angéla MMF
 E 60 kgBordás Annamária FSZ Szeibert Lilla DBC
 E 60 kgCsombor Krisztina UTETóth Zsófia SLG
 E 64 kgGerhát Mónika UTEPapp Nikolett DBK
 E 64 kgJuhász Dóra HODNagy Tímea DVS
 E 69 kgNagy Bianka SZB Dobos Zsuzsanna VBK
 E 75 kgGönczi Mónika DVSSándor Lilla FSZ
 E 75 kgDucza Anita NYVSchmidt Szabina RFC

 A második napon a junior döntőkkel és az elit elődöntőkkel folytatódik a verseny.

képgaléria
Rekord nevezés a Női OB-n!