2009.10.25 - Kovács Mária klubváltás előtt?

Vissza a kezdőoldalra
Hozzászólás beküldéséhez be kell jelentkezni!
Belépés

Kovács Mária klubváltás előtt?

Az alábbi cikk a delmagyar.hu internetes újságban jelent meg 2009. október 15.-én. A cikk felveti a klubváltás lehetőségét is. Idén már volt egy kis mozgás a lányoknál: A 46 kg-os mezőnyben Csapó Ágnes Gyöngyösről igazolt az University Box Clubhoz, Németh Csilla pedig az NYVSC-t cserélte fel a DVSC-re. 57 kg-ban Pesterzsébetről Horváth Ramóna érkezett Vecsésre, Oravecz Annamária pedig a KSI-hez. Az átigazolások között mindenképp Marcsié kavarhatja fel a legjobban a hangulatot, hiszen a legeredményesebb magyar öklözőről van szó.

A cikk:

Alaposan felforgatta az ökölvívást világszerte, hogy a női szakág három súlycsoportja (a kategória felső súlyhatára: 51, 60 és 75 kg) felkerült az olimpia programjába. Vannak országok, amelyeket váratlanul ért ez a döntés, mások viszont évek óta komoly stábbal dolgoznak, és járják a világeseményeket.

A magyar női ökölvívás – amely a csúcs közelében is járt már, most pedig egy kis visszaesés után újra oda tart – egyik legfontosabb alappillére a Szeged BC, amelyben a kezdetek kezdetén, már több mint tíz évvel ezelőtt összejött egy olyan csapat, amely egykor az országos bajnokság legeredményesebb klubja volt. A lányok különböző küzdősportokból (például kick-box vagy tékvandó) „néztek át" az ökölvívásba, és érték el a bajnoki címeket. Ilyen volt például Szalma Zsuzsanna, Szuknai Zsuzsanna vagy Balázs Éva. Utóbbinak mint az első magyar női ökölvívóbajnoknak egy márványtábla is emléket állít Hódmezővásárhelyen, a Hódtói sportcsarnok falán.

A női ökölvívás tehát olimpiai sportág lett, még ha csak három súlycsoportban is. Ezért aztán illik komolyan venni. Szegeden például így tesznek, ahol egy komoly olimpiai éremesélyes is edz.

– A kétszeres világ- és háromszoros Európa-bajnok Kovács Mária hatodik éve él Szegeden, és dolgozik velem, ám egyelőre még nem a Szeged BC színeiben versenyez. Ezen szeretnénk változtatni, és leigazolni, ám ehhez támogatás szükséges. Rajta kívül potenciális olimpiai induló lehet a sportágat már több éve űző fiatalabbak közül a már bajnoki címmel is rendelkező, hódmezővásárhelyi Kovács Ildikó, Nagy Bianka, Pribojszki Kata vagy ha felépül,  Péter Katinka. Az olimpiai műsorba kerülés érezteti hatását a női szakágon. Remélem, akik támadták, azok belátják, egyetlen öklöző is képes egy klubot kedvező pozícióba repíteni – vélte Gál László, a Szeged BC trénere.

Gyorsulnia kell

A kajakos Janics Natasa és a vízilabdázó Szremkó Krisztina után az ökölvívó Kovács Mária lehetne az az újabb Csongrád megyei női sportoló, aki éremeséllyel utazhatna egy olimpiára.

– A Pécshez ez év végéig, december 31-éig köt szerződés. Azt tervezem, hogy Szegedre igazolok, és rajtam nem múlik semmi. Minden nap mérem, tudatosan figyelem magam. Idén már a 86 helyett 81 kg-ban indulok, de például reggelente alig vagyok 78 kg, a 75 kg-ot pedig jövő nyárra szeretném hozni. A súlyvesztéssel az ütőerőmet meg kellene tartani, a mozdulataimat lerövidíteni, mert ugyan erős vagyok, de a 75 kg-os ellenfelek még gyorsabbak. Jól érzem magam Szegeden, többek között ezért is szeretnék ide igazolni – mondta Kovács Mária.

Forrás: delmagyar.hu
Írta: Mádi József
Fotó: Segesvári Csaba

 

képgaléria
Kovács Mária klubváltás előtt?
kapcsolódó hírek
kapcsolódó box-klubok