2016.05.31 - 2016 Női VB, Astana összefoglaló

Vissza a kezdőoldalra
Hozzászólás beküldéséhez be kell jelentkezni!
Belépés

9. Női Ökölvívó Világbajnokság 2016
Kazahsztán, Astana
2016 május 19-27.
 

Nem ez volt a magyar csapat legjobban sikerült világversenye. 2 győzelem mellett 10 vereség az egyenleg, a világ sajnos egyre jobban elmegy mellettünk.

Lássuk napokra bontva a válogatott szereplését.

1. nap
51 kg (49 induló) Ancsin Katalin-Almanzare de Leon Dominikai Köztársaság 2:0
Kata nyitotta meg a VB-t, és az első győzelem is az ő nevéhez fűződik, miután 2:0 arányban lépett túl az első körön. Következő ellenfele
21-én az olasz Marzia Davide lesz, aki 54 kg-ból fogyasztott le az olimpiai súlyba, és második számú kiemelt a VB-n.

60 kg (47 induló) Takács Tímea-Valerian Spicer Dominika TKO 4 menet
Timi jól kezdett, de a harmadik menettől erősen visszaesett, és a negyedik menetben a harmadik számolás után be is szüntette a bíró a mérkőzést.

A második versenynapon 4 magyar lánynak szurkolhattunk, sajnos hiába:

54 kg Szűcs Szabina-Helina Bruyevich BLR 0:3
57 kg Csombor Vivien-Marina Malovana UKR 0:3
64 kg Oláh Eszter-Cindy Rogge GER 0:3
75 kg Szatmári Petra-Erika Guerrier FRA 0:3

A harmadik versenynapon 2 versenyzőnk lépett ringbe, de ők sem tudták győztesen elhagyni a ringet.

48 kg Barankai Virginia-Kaluhath Erandi Sri Lanka 0:3
51 kg Ancsin Katalin-Marzia Davide ITA 0:3
Kata az első számú kiemelt olasz lánytól kapott ki.

A negyedik versenynap:

69 kg Nagy Tímea-Nadine Apetz GER 0:3
Mi sima magyar győzelemnek láttuk ezt a mérkőzést, azonban a bírók máshogy értékelték a látottakat.

81 kg Kovács Mária-Ezozakhon Melieva UZB 2:1
Marcsi hosszú kihagyás és sérülés után először lépett ringbe, így óvatosan bokszolt. Rutinja azonban hozzásegítette a továbbjutáshoz.
A 8 között az amerikai Franchon Crews vár rá 24-én.


Az ötödik versenynap:

A 8 között a két, még állva maradt versenyzőnk is búcsúzni kényszerült, így számunkra véget ért a világbajnokság, ahol Jeju után ismét
érem nélkül maradtunk.

81 kg Kovács Mária- Franchon Crews USA 0:3
Marcsi nagyon kemény ellenfelet kapott, aki fizikálisan jobb állapotban volt. Hazánk legerdményesebb versenyzője felvette a kesztyűt, és
 több parázs csatába is belement, azonban a végelszámolásnál a fiatal amerikai kezét emelték a magasba. Marcsinak, aki a világ egyik
legeredményesebb ökölvívüója volt, ezzel a csatával véget ért hosszú karrierje, de megmarad az ökölvívásnál, hiszen a VB-vel egyidőben zajló
AIBA edzői tanfolyamon eredményes nemzetközi edzői minősítést szerzett. Sok sikert kívánunk neki, és legalább olyan eredményes tanoncokat, mint ő volt.

81+ kg Markó Ágnes-Wang Shijin Kína TKO-I 1. menet
Ági ellenfele egy igazi hegyomlás volt, aki egyszerűen agyonnyomta a magyar lányt. A bokszra nem igazán hasonlító párharcban Wang olyan
szerencsétlenűl vitte földre Ágit, hogy térdsérülés miatt be kellett szüntetni a mérkőzést.

Így végződött számunkra a világbajnokság, ahol két győzelmet (Ancsin Katalin, Kovács Mária) tudtunk szerezni.
 

képgaléria
2016 Női VB, Astana összefoglaló