2015.03.22 - Queens Cup 4. nap
Vissza a kezdőoldalraBelépés
Queens Cup 2015 Junior és Ifjúsági Női Ökölvívó Torna
Aranyérem nélkül zártuk a németországi versenyt. 5 ezüst és 9 bronzérem jutott nekünk.
5 versenyzőnk jutott a szombati döntőbe, mégis aranyérem nélkül zártuk az idei Queens Cup versenyt.
Az eredmények:
46 kg Károlyi Gabriella-Ljubov Sharapova RUS TKO 2m
Gabinak megint el kezdett vérezni az orra, akárcsak az elődöntőben, most azonban annyira, hogy a második menet elején feladtuk a mérkőzést.
50 kg Finesz Kamilla-Giovanna Marchese ITA 0:3
Kamcsi nagyon megilletődve bokszolt, és hagyta jóval alacsonyabb ellenfelét érvényesülni, így sima vereség lett a vége. Kamilla még csak elsőéves junior, bőven van ideje beleerősödni a nemzetközi mezőnybe.
52 kg Nagy Angéla-Johanna Wonyou FRA 1:2
Angit egy aranyéremtől fosztották meg a bírók a véleményünk szerint. Végig a magyar lány támadott, ellenfele már a második menettől csak a túlélésre játszott. Érthetetlen döntés a végén.
80 kg Budai Vivien-Weronika Plawecka POL 0:3
Vivinek is ez volt az első nemzetközi meccse, még nem tudott mit kezdeni az EB ezüstérmes Plaweckával. Helytállása dicséretet érdemel.
80+kg Juhász Adrienn-Jessica Morka GER 0:3
Adrienn hatalmas szívvel és erővel küzdötte végig a mérkőzést, rutintalansága volt az egyetlen ok, hogy nem az ő kezét emelték fel.
Mindenképpen hasznos volt ez a torna, még úgy is, hogy EB, VB érmesekkel telitűzdelt mezőnyben kellett helytállni a nagyrészt kezdőkből álló magyar válogatottnak. A hozzáállással nem volt most sem gond, mindenki igazi vadmacskaként küzdött, azonban látszik lányainkon a meccshiány. Nekünk is nemzetközi tornákat kellene rendeznünk (akár többet is egy évben), hogy megfelelő rálátása legyen az ökölvívóknak és az edzőinknek a nemzetközi mezőnyre.