2014.02.22 - Serdülő lányok a ringben!

Vissza a kezdőoldalra
Hozzászólás beküldéséhez be kell jelentkezni!
Belépés

Az első fecskék Tatán!

A 2014-es esztendő első elnökségi ülésén a női ökölvívás szempontjából nézve sorsdöntő határozatot fogadott el a MÖSZ elnöksége azzal, hogy 13 éves korra csökkentette a női ökölvívók versenyzési korhatárát. A női ökölvívás fejlődése 2009-ben kapott új lendületet, amikor a junior korosztály (15-16 év) kapott engedélyt a ringbelépésre. A fiatalításnak rövid távon is látszódtak a pozitív hatásai, hiszen 2011-ben 3 bronzéremmel tértünk haza az első utánpótlás világbajnokságról.

Azonban már akkor látszódott más országok gyors fejlődésén, hogy sokkal hamarabb kezdik el az ökölvívó palánták nevelését és versenyeztetését. Ezt a kialakuló szakadékot szeretné most a MÖSZ áthidalni ezzel a döntésével.

A határozat több oldalról is bizakodásra adhat okot. Egyrészt 2-3 éven belül rutinosabb junior versenyzőkkel tudunk nekiindulni a nemzetközi versenyeknek, másrészt a korhatár leszállításával már jóval fiatalabb korban (11-12 év) el tudunk kezdeni foglalkozni az utánpótlással, anélkül hogy a több éves verseny nélküli időszakban elunnák magukat.

Az első serdülő bokszpalánták február 14-16 között már a Tatai edzőtáborral is megismerkedhettek, hiszen 3 napot tölthettek a válogatott felkészülési táborában. A 6 lány csak a kezdet, hiszen március 7-9 között újabb 8 fiatal ökölvívó lesz a tábor lakója.

A kluboknak is megéri foglalkozni a kicsikkel, mivel év végén ebben a korosztályban is megrendezik a magyar bajnokságot. Az első serdülő magyar bajnokok 1,5 ponttal gazdagítják majd egyesületüket, az ezüst 1 pontot, míg a bronzérem 0,5 pontot ér majd.

Az elnökségi határozat jelenleg a Sportkórházban van Dr. Jákó Péternél. Amint az orvosi engedély is rákerül a papírra, máris üthetik a sportorvosok a "Versenyezhet" pecsétet a lányok könyvébe.

A képen az első 6 lány a tatai edzőtáborban: Solymosi Annamária (Varjú BC), Mari Fruzsina (Érdi BC), Neuberger Fanni (Vecsés), Lakotár Hanna, Hámori Luca és Finesz Kamilla (Fitt-Boksz Kőszeg).

képgaléria
Serdülő lányok a ringben!