2012.09.12 - Ülésezett a MÖSZ Elnöksége

Vissza a kezdőoldalra
Hozzászólás beküldéséhez be kell jelentkezni!
Belépés


 Elnökségi ülés a MÖSZ-ben

A Magyar Ökölvívó Szakszövetség elnöksége elfogadta a szakvezetés olimpiai beszámolóját, valamint a sportág rövid-, közép-, és hosszútávú fejlesztési stratégiáját. A jövőben csapatmenedzserek segítik a korosztályos válogatottakat.



Tegnap tartotta a londoni olimpiát követően az első elnökségi ülését a Magyar Ökölvívó Szakszövetség. A négyórás megbeszélésen a vezetőség elfogadta Kovács László szövetségi kapitány beszámolóját, valamint a sportág fejlesztési programját, amelynek keretén belül valamennyi korosztályos válogatott mellé csapatmenedzsereket neveztek ki: Bolla Szilárd a felnőtt, Petrányi Zoltán az utánpótlás, míg Belinszky Krisztina valamennyi női csapat mellett dolgozik. Csötönyi Sándor, a MÖSZ elnöke elmondta, a szövetségi kapitány is kibővíti a stábját, és a változások legfőbb célja, hogy a magyar amatőr ökölvívás újra meghatározó legyen a sportág nemzetközi életében.

Megtartotta a londoni olimpiát követően az első elnökségi ülését a Magyar Ökölvívó Szakszövetség. A majd négyórásra nyúlt megbeszélésen komoly vitákat követően a plénum elfogadta a nyári játékokon való szereplést elemző kapitányi beszámolót.
„Kovács László szövetségi kapitány mindenre kiterjedő elemzését végül elfogadta az elnökség azzal a kitétellel, hogy az elmaradt érem miatt az eredménnyel nem, de a Londonban és az azt megelőző négy évben nyújtott teljesítménnyel, a három megszerzett olimpiai kvótával, valamint a világversenyeken megszerzett megannyi éremmel elégedettek vagyunk” – árulta el Csötönyi Sándor, a MÖSZ elnöke.

Az ülésen megvitatták, majd szintén elfogadták a sportág fejlesztési stratégiáját, amely rövid, közép és hosszú távon adhat megoldás az amatőr ökölvívás problémáira, valamint segítséget, kapaszkodót nyújthat a még eredményesebb szerepléshez. Ennek keretén belül személyi kinevezésekre is sor került, miután valamennyi korosztályos válogatott mellé csapatmenedzserek kerültek.
„A felnőtt kerethez Bolla Szilárd, az utánpótlás mellé Petrányi Zoltán, míg valamennyi női válogatotthoz a nemrég visszavonult Belinszky Krisztina került, hogy a sportágban szerzett tapasztalataikkal és kapcsolataikkal is segítsék bokszolóink minél jobb felkészülését” – fogalmazott a szakszövetség első embere, aki hozzátette, csapatvezetőként, technikai vezetőként is számít a frissen kinevezettek munkájára az adott válogatott mellett.

A szövetségi kapitány, Kovács László stábja is változni fog, ugyanis rövidesen kibővítik azt a szakmai csapatot, akik a válogatott felkészítésében részt vesznek.
„A tárgyalások már zajlanak a kiszemelt edzőkkel, és ha mindenkivel sikerül megegyeznünk a közös munkáról, akkor nyilvánosságra hozzuk majd a kibővített szakmai stáb teljes névsorát” – tette hozzá Csötönyi Sándor.

Forrás:MÖSZ/B.Molnár László
 

képgaléria
Ülésezett a MÖSZ Elnöksége