2012.05.04 - Brighton nyilatkozat

Vissza a kezdőoldalra
Hozzászólás beküldéséhez be kell jelentkezni!
Belépés


 Brighton nyilatkozat a nőkről és a sportról


Az AIBA is aláírta a Brighton Nyilatkozatot a nőkről és a sportról (IWG). Az AIBA részéről Ching Kuo Wu elnök írta alá a megállapodást, amelynek értelmében az AIBA hivatalosan is elfogadta a nyilatkozatot, és elkötelezte magát a nők egyenjogúsága mellett az ökölvívásban. Az aláírásra 2012. április 2.-án Tajpejben került sor, ahol az IWG vezetőivel találkozott Wu elnök. A nyilatkozatot 1994-ben adták ki az I. Női Világkonferencián, az angliai Brightonban. Az IWG azóta is aktív szervezet, a mai napig több mint 280 különböző szövetség és csoport írta alá az egyezményt, ezzel is deklarálva a női egyenjogúság biztosítását a sportban.

Wu elnök felhívta a figyelmet az AIBA és a NOB elkötelezettségére az IWG törekvései mellett.
"Nagyon fontos volt az, hogy az AIBA az idei évben aláírja a Brighton nyilatkozatot, ugyanis a 2012-es év igazi mérföldkő a női ökölvívás történetében, hiszen a Londoni Olimpián első ízben lépnek ringbe ökölvívó lányok. Régvárt és büszke pillanata lesz ez a világ összes női ökölvívójának,és az AIBA-nak is."- nyilatkozta Wu elnök.  " Az AIBA régóta elkötelezetten dolgozott a női ökölvívás fejlesztésén, és az olimpiai programba történő bejutással a Szövetség egy régi álma vált valóra. Az AIBA messzemenőkig elismeri azt a munkát, amit a NOB és az IWG végez a sportoló nők jogaiért és egyenjogúságáért, és a nyilatkozat aláírásával biztosítja az IWG-t a törekvéseik további támogatásáról."

A női ökölvívás olimpiára kerülésében Dr. Csötönyi Sándornak,a MÖSZ elnökének is nagy szerepe volt, aki a nemzetközi színtéren többször is kiállt a női ökölvívás mellett.


A Londoni Olimpián 3 súlycsoportban összesen 36 hölgy lép ringbe,de hogy ki lesz az a szerencsés versenyző aki részese lehet ennek a történelmi eseménynek, az a május 9-én, a kínai Qinhuangdao városában megrendezésre kerülő VII. Női Ökölvívó VB-n derül ki, ami a lányok számára az egyetlen kvalifikációs lehetőség.

Közben Magyarországon átadták a tavalyi év legjobb utánpótlás sportolóinak a Papp László díjat, azonban idén az elismerésből kimaradtak az utánpótlás VB-n érmet szerzett lányaink. A 2011-es évben Pikács Mercédesz kapott Papp László díjat a 2010-es ifi EB-n szerzett bronzéremért.
 

képgaléria
Brighton nyilatkozat