2012.03.21 - Sikeres volt az idei első válogató!

Vissza a kezdőoldalra
Hozzászólás beküldéséhez be kell jelentkezni!
Belépés

Sikeres volt az első idei válogató!


25 egyesület 80 versenyzője jelent meg a hétvégén megrendezett UBC sparring partin. A létszám és az 54 mérkőzés alapján akár előrehozott magyar bajnokságnak is beillett a rendezvény. A házigazda Vona János és csapata igazán kitett magáért, amiért nem lehetünk elég hálásak nekik. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy amellett, hogy ez volt az eddigi legnagyobb ilyen jellegű rendezvényük, semmilyen kellemetlen esemény nem árnyékolta be a nap sikerét. A sportolók, edzők mellett a közönség is kulturáltan, az esemény színvonalához méltón viselkedett. Sportszerű biztatástól volt hangos a terem egész délután.
A nagy létszám miatt két ringben rendezték meg a találkozót, így is 5 óra hosszúságú volt a válogató.
A megjelent csapatok között újoncokat is köszönthettünk, mint a szlovák Komarno, vagy a szekszárdi Unió csapatát. A nagy klubok közül talán csak a pécsi lányok hiányoztak.
Az eseményen vendégként köszönthettük Gedó György olimpiai bajnokunkat, valamint a VB-re készülő leendő olimpikonjaink, Kovács Mária és Ancsin Kata is felutazott Tatáról, hogy Szuknai Zsuzsanna női válogatott edzővel a helyszínen nézzék meg a sporttársak küzdelmeit.
Külön öröm számomra, hogy egyre több régi bokszoló is feltűnik a rendezvényeinken. Popovics Tamás profi világbajnok ökölvívónk a székesfehérvári Barankai Virginia edzője tavaly november óta, másik volt profi világbajnokunk, Hídvégi György pedig bíróként tevékenykedett a mérkőzéseken.

A fejvédő nélküli világból is jöttek versenyzők, Szebelédi Renáta profi világbajnok a hónap végi Simona Galassi elleni meccsre készül, ezért nagyon jó lehetőség volt neki ez a rendezvény a váltott ellenfelekkel történő kesztyűzésre, de az indulók között volt Dömsödi Renáta is.
Aki tudta kihasználta a lehetőséget, és több ellenféllel is ringbe lépett, hiszen ritkán adódik arra lehetőség, hogy ennyi női ökölvívó összejöjjön egy rendezvényre.

12 éves kezdőktől a felnőtt válogatott keretig bezárólag vegyes volt a felhozatal. A válogatott versenyzők párosítását Szuknai Zsuzsanna előre elkészítette, a többi versenyző párosítása a helyszínen történt.

Reméljük máskor is lesz alkalmunk ilyen találkozót rendezni az UBC-ben!

A lista hosszúsága miatt a párosításokat a mellékletben találjátok.

képgaléria
Sikeres volt az idei első válogató! Sikeres volt az idei első válogató!
letölthető anyagok
 női válogató párosítás 2012.03.18..pdf