2012.01.01 - 2012 előzetes

Vissza a kezdőoldalra
Hozzászólás beküldéséhez be kell jelentkezni!
Belépés

 
2012 előzetes


Az  új év legnagyobb durranása egyértelműen az olimpia lesz. Július 27 és augusztus 12. között Londonra figyel a világ. A férfiak eddig 3 kvótát szereztek, a nőknek erre egy esélyük lesz a május végi kínai VB-n. 51, 60 és 75 kg-ban 12-12 versenyző szerezhet indulási jogot a nyári olimpiai játékokra. Európának 4-4 résztvevője lesz a házigazdákon kívül.


Hazánknak 75 kg-ban van a legnagyobb esélye a kvótaszerzésre és a várva várt olimpiai érem begyűjtésére. A PVSK versenyzője, Kovács Mária már egy évtizede ott van a világ élvonalában, és az olimpia képbe kerülése újabb motivációt adott a többszörös Európa és Világbajnokunknak. Borítékolhatóan Tatát bejelentheti ideiglenes lakcímnek az első félévre a többi olimpikonunkkal együtt.
A másik két súlycsoportban sajnos nem ilyen egyértelmű a helyzet. 51 kg-ban az elmúlt évben Ancsin Katalin próbált szerencsét, azonban a komolyabb sikereit még 48 kg-ban szerezte. Mizsei Vivien több mint fél éve nem hallatott magáról, így túl sok alternatíva nem maradt a szakvezetés előtt. 60 kg-ban Szabó Beáta volt a 2011-es év favorizáltja, azonban Bea 2008-ban egyszer már lemondta válogatottságot. Érdekes, hogy annál a Vona Jánosnál kapott új erőre, akitől egy éve jött el Ancsin. Kinek a pap, kinek a papné…  Más befutó ezekben a súlyokban az idő rövidsége miatt nem igazán vehető számításba.


Az idei év már január 9.-én elkezdődik, ekkor utazik Tunéziába edzőtáborozni Kovács Mária és Nagy Tímea, Kovács László szövetségi kapitány vezetésével.


Január 10.-én az eddigi legnagyobb- 21 fős- válogatott utazik Szerbiába Szuknai Zsuzsanna és Vona János vezetésével. A Zomborban megrendezésre kerülő 3 napos versenyen 19 ország 130 amazonja jelezte részvételi szándékát. A torna nagyságát mutatja, hogy többek között Új Zéland, Marokkó, India és Oroszország is az indulók között van. A magyar csapat döntően az ifikre és a 20 év alatti felnőttekre épül.
Februárban a Strandja Kupa várja az olimpiai súlyokat Plovdivban. Március végén szinte egyidőben rendezik az Usti nad Labem-i Grand Prix-t és a lengyelországi Felix Stamm tornát.
Áprilisban a VB előtt kerül megrendezésre az Uniós EB. A helyszín még kérdéses. Az olimpiai gondolataimat tovább fűzve itt már el lehetne kezdeni a 2016-os csapat építését, hiszen nagyon sok tehetséges fiatal áll a szakvezetés rendelkezésére, és egy VB résztvevő költségén akár 7-8 versenyzőt indíthatunk.
A májusi kínai VB fontos állomás az olimpiai súlyokban versenyzőknek, más súlyban azonban kétséges a közel 1 millió forintos költség ésszerű megtérülése. Ezért túl nagy csapat indítása nem valószínű.
Az olimpiáról már írtam, reméljük lesz kiért szorítanunk a női mezőnyben is.


Az ősz egyik fő eseménye az Ifjúsági és Junior EB októberben. Az EUBC döntése alapján 2012-től minden évben megrendezik a kontinentális bajnokságot, így a szövetségek gond nélkül be tudják tervezni az éves költségvetésükbe. Várhatóan már nyár végétől elkezdődik a válogatás itthon.


Magyarországon január 28.-án rendezik a Bizalom Kupa első fordulóját, a további 4 forduló időpontja március 3., május 5., augusztus 25. és szeptember 15. A májusi forduló helyszíne Vecsés, a többiről még nincs információm, de valószínűleg az augusztusi forduló Cegléden, a többi a fővárosban lesz megrendezve. A MÖSZ pozitív döntése esetén már a serdülő lányok is bemutatkozhatnának.
A Budapest Bajnokság április 13-15 között kerül megrendezésre, ez a lányoknak idén is országos verseny. Május 26-27.-re van kiírva a Mándi Imre Emlékverseny Dombóváron, ami a következő állomás a női ökölvívóknak. Sajnos a márciusi Szalacska Kupa már második éve zárva van a lányok előtt, gondolom ez annak a ténynek köszönhető, hogy a rendező Vajmi Csabának jelenleg nincsen női versenyzője. Cserébe viszont szeptember 8.-án a Süllős Gyula Emlékversenyen mindkét nem képviselőit várják. Júniusban Budapesten a kezdők versenyén is lesz lehetősége a lányoknak ringbe lépni.
A magyar bajnokságot november 21-24 között rendezik, úgy néz ki Pécs lesz a házigazda, de ez még nem hivatalos.


Az előzetesben szereplő versenyek dátumai még változhatnak, illetve év közben is kaphatunk még meghívásokat a közeli országokból, így biztos vagyok benne, hogy ez az esztendő is sporttal teli és sikerekben gazdag lesz a női szakág számára.


Seres Attila
womanbox.hu

képgaléria
2012 előzetes