2011.03.26 - Papp László Díj

Vissza a kezdőoldalra
Hozzászólás beküldéséhez be kell jelentkezni!
Belépés

 Papp László díj!


Azt gondolom, hogy nem állok messze az igazságtól, amennyiben azt állítom, hogy az utánpótlás ökölvívás Kossuth díja, a Papp László díj.

Papp László születésének 85. évfordulóján adták át - immár hatodik alkalommal- a legendás ökölvívóról elnevezett díjakat a legeredményesebb utánpótláskorú versenyzőknek. Az elismerést csütörtökön az Nemzeti Erőforrás Minisztériumban, Papp László felesége és fia jelenlétében Czene Attila sportért felelős államtitkár nyújtotta át a tavaly az ifjúsági olimpián és világbajnokságon is harmadik Harcsa Zoltánnak, az ifjúsági olimpián negyedik Zsigmond Józsefnek, a junior Európa-bajnokságon egyformán ötödik Szilvai Lászlónak és Gálos Rolandnak, valamint a ifjúsági lányok kontinensviadalán bronzérmes Pikács Mercédesznek. A program felvezetéseként a jelenlévők egy rövidfilmet nézhettek meg a háromszoros olimpiai aranyérmes Papp László pályafutásáról, majd Czene Attila köszöntötte a jelenlévőket.

Czene Attila államtitkár nem feledkezett meg Laci bácsi özvegyéről, és menyéről sem, szép virágcsokorral köszöntötte őket, igazán nemes és szép gesztus volt, méltó az olimpiai bajnok államtitkárhoz.

A womanbox.hu nevében gratulálunk a kitüntetésekhez!

forrás: kuzdoter.com

 

képgaléria
Papp László Díj Papp László Díj