2010.11.26 - Női OB beharangozó

Vissza a kezdőoldalra
Hozzászólás beküldéséhez be kell jelentkezni!
Belépés

Kovács Mária és Ducza Anita hamarosan Vecsésen csatázik


A tizennegyedik alkalommal kiírt magyar női felnőtt bajnokság csütörtökön Vecsésen kezdetét veszi, ahol a junior leányok másodszor mérhetik össze tudásukat a tavalyi sikeres bemutatkozás után. Az országos bajnokság leginkább várt összecsapásának ígérkezik világbajnokunk Kovács Mária, és a tizenháromszoros magyar bajnok Ducza Anita csatája.

A tavalyi szilvásváradi országos bajnokságon 68 versenyző indult a felnőtt hölgyek között, Vecsésen lényegében nem változik ez a szám, 67-en jelezték indulásukat a verseny szervezőinek, és természetesen az alacsonyabb súlycsoportok a legnépszerűbbek idén is, a 48, 51, 54, 57, 60, valamint a 64kg-ban számíthatnak az indulók a legtöbb mérkőzésre.
A női ökölvívó válogatott igen eseménydús évet mondhat maga mögött, a keszthelyi EU bajnokságon, és a barbadosi női világbajnokságon egyaránt a várakozásokon felül szerepeltek legjobbjaink, így méltán bízhatunk egy sikeres, és magas színvonalú országos bajnokságban, amely jó alaphangot adhat a következő esztendő kihívásaira.

A legnagyobb figyelemmel a 75 kilósok küzdelmét kíséri, ezúttal ugyanis első alkalommal idehaza összecsap a sportág két legnagyobb alakja. A kétszeres világbajnok Kovács Máriát, és az (arany)éremhalmozó Ducza Anitát aligha kell bemutatni a sportrajongóknak, mindketten számos örömre adtak okot az elmúlt esztendőkben.
A két igen tapasztalt hazai klasszis párharcának jelentőségét a közelgő londoni olimpiai játékok adja, amelyen első alkalommal részt vehetnek a legjobb női ökölvívók is három súlycsoportban. A pécsi Kovács Mária alig több mint egy év alatt több mint tíz kilót fogyasztott azért, hogy szerepelhessen Londonban, míg a nyíregyházi Ducza Anita eredeti kategóriájában szerepel Vecsésen.

A könnyűsúly szintén olimpiai kategória lett a hölgyeknél, ahol szintén érdekes összecsapásra lehet számítani, a barbadosi világbajnokságot megjárt válogatottak közül ketten is ebben a kategóriában indulnak. A Honvéd-Sashegy SE még ifjúsági korú versenyzője, Pikács Mercédesz, a 64kg-ból lefogyasztó, az Imperiál ’99 színeiben induló tizenkilenc esztendős Papp Nikolett indult a világbajnokságon, de a számításból a bajnoki címvédő salgótarjáni Tóth Zsófia sem maradhat ki.

A harmadik olimpiai kategória, a légsúly ennél egyértelműbb esélyeket tartogat, a junior Eb-ezüstérmes kiskunfélegyházi Mizsei Vivien (51KG) remek családi géneket örökölt édesapjától, az olimpiai bronzérmes Mizsei Györgytől, aki egyben edzője is. Ugyan még csak tizennyolc esztendős, de már több mint másfél éve tagja a felnőtt nemzeti válogatottnak, és címvédő az országos bajnokságon is.
A nem olimpiai kategóriák közül a legkisebbek, a 48 kilósok mezőnye tartogat egy igazán érdekes párharcot. Ancsin Katalin a keszthelyi EU bajnokságon ezüstérmet szerzett, a barbadosi világbajnokságon pontszerzőként zárt, míg legnagyobb ellenfele, az érdi Dobrádi Csilla bronzérmes volt Keszthelyen, de nem tudott elindulni a karibi paradicsomban megtrendezett világbajnokságon, mert korábbi súlycsoportját, a 46 kilót törölték.

A Gyevát Gyula Sportegyesület kiválósága, Némedi Varga Csilla (54KG) mindenki meglepetésére kiváló versenyzői erényeket csillogtatva bronzérmet szerzett a barbadosi világbajnokságon, idehaza meglepetés lenne, ha nem aranyérmet akasztanának a nyakába.
Az 57 kilós súlycsoport címvédője, Nyitrai Kinga nem nevezett az országos bajnokságra, így nyílttá vált a verseny, elsősorban az Amazon kupán ezüstérmes debreceni Rácz Irén, a 19 éves tatabányai András Nikoletta, és a szegedi Bordás Annamária reménykedhet a végső győzelemben.
Papp Nikolett lefogyasztásával ugyancsak nyílttá vált a 64 kilósok küzdelme is, a Victory Boksz Club Amazon kupa győztese, Dobos Zsuzsanna, a tavalyi 69kilós bajnoki ezüstérmes debreceni Kiss Orsolya, és a Surman Box Club bokszolója, Jova Alíz egyaránt aranyéremre pályázik, de a súlycsoportban számos, még ifjúsági korú ökölvívó is indul, akik okozhatnak meglepetéseket.
A váltósúlyú szegedi Nagy Bianka idén EU bajnok lett, a döntőben a világbajnoki ezüstérmes angol Savannah Marshall-t is legyőzve. Hatalmas meglepetés lenne, ha idehaza bárki megállítaná a mindössze 21 esztendős versenyzőt.
Ugyanez igaz a barbadosi világbajnokságon bronzérmes debreceni Nagy Tímeára (81KG) is, aligha akad bárki a magyar mezőnyben, aki győzelmi eséllyel léphet fel vele szemben, míg a legnagyobbak között a szegedi Sándor Lilla (+81KG) aranyérme a legvalószínűbb.

A junior lányok között tavaly 24 versenyző szerepelt, ezzel szemben idén az induló klubok száma 24, míg összesen 36 tizenöt-tizenhat éves lány nevezett a versenyre, amely igen jelentős, ötven százalékos emelkedést mutat a tavalyi évhez képest.
A junior lányok között már több, nemzetközi rutinnal is rendelkező ökölvívó található, így a vecsési Váry Lili (48KG), az újpesti Csombor Vivien (57KG), az MTK-s Rácz Leila (57KG), a Honvéd-Sashegy SE ifjú titánja, Vetró Gabriella (60KG), valamint a Forgi Box Club kiválósága, a 15 éves Csősz Nikolett (63KG).

Írta: Kincses Tibor

képgaléria
Női OB beharangozó