2010.01.10 - Évzáró 2009

Vissza a kezdőoldalra
Hozzászólás beküldéséhez be kell jelentkezni!
Belépés

Évzáró 2009
 


Ismét eltelt egy esztendő, és évfordulókon az a szokás, hogy az ember számadást készít az elmúlt esztendőről. Megpróbálom én is összefoglalni a 2009-es évet, ahogy én láttam. A téma természetesen a női ökölvívás.
Kezdjük a világban történt eseményekkel. A No.1 hír a női ökölvívás bekerülése az olimpiai játékok sorába. Augusztus 13.-án Berlinben a NOB sajtótájékoztatóján jelentette be az annyira várt hírt Dr. Jacque Rogge, a NOB elnöke. Az érvek között szerepelt a sportágunk erőteljes fejlődése a világban. Az örömben kicsi üröm, hogy egyenlőre 3 súlycsoportban lehet készülni (51-60-75 kg) a kvalifikációs versenyekre. Pekingben 204 ország 11000 sportolója versenyzett 302 versenyszámban. Ebbe a népes táborba kerül be a szerencsés 36 női ökölvívó
Próbáljunk meg egy kicsit a döntés mögé nézni. Az újkori olimpiák története egyesek szerint 1984-ben, Los Angelesben kezdődött. 1980-ig az olimpiák fő szereplői a sportolók voltak, 1984-től napjainkig inkább már csak az eszközei. A moszkvai olimpia után a NOB új elnöke Juan Antonio Samaranch lett, aki az amatőr-profi vitát lezárva, megnyitotta az utat minden sportoló számára. A nyolcvanas évekre az amatőr-profi sportoló vita már amúgy is elég álszent dolog volt. Ha megnéznénk az olimpián induló sportolók között azok arányát, akik napi 8 órás munka után, kedvtelésből-hobbiból sportolva jutottak ki, nem hiszem hogy értékelhető számot kapnánk. A szocialista országok álamatőr versenyzői is főállású sportolóként edzettek, sokszor falból létrehozott munkahelyekről kapott pénzekért.
A NOB akkori döntése rögtön odavonzotta a pénzt a nyári játékokhoz. Megnőtt a televíziós közvetítések ázsiója, megszületett a "showbusiness-en" alapuló olimpia. Az USA álom kosárcsapata jól mutatta az eladható sztárokra épített olimpiát. A média, és a üzleti élet hatalma mára akkora, hogy kényük-kedvük szerint változtatnak a sportágak szabályain, versenyek kezdéseinek időpontjain a nagyobb nézettség érdekében. A pénz hatalmára jellemző példa a téli olimpiákon USA és Kanada hokicsapata, akik a Stanley Kupából kiesett játékosokból verbuválódnak. Mintha az NB II-ből állítanánk össze a válogatottat, mert az NB I fontosabb, mint a világbajnokság.
Ilyen háttér mellett az, hogy a női ökölvívást eladhatónak, közvetítésre méltónak tekintik, nagy eredmény és nagy szerencse. Siker sportágaink léte forog kockán már több olimpia óta, mert nem hozzák azt a nézettséget, amit a befektetők elvárnak. A mi sportágunkat viszont eladhatónak tarják, ami biztató előjel a jövőre nézve. Ehhez kapcsolódóan elkezdődött már most a sztárgyártás. Az ír Katie Taylor az első, aki az ökölvívó társadalmon túl mutató népszerűségre tehet szert. Nem érdemtelenül! A Pán-Amerikai bajnok Caroline Barry elleni meccsén tomboló tömeg (felvételek sora a youtube oldalon) előtt aratott győzelme sok embernek az első női bokszmérkőzés megtekintését jelentette. Ahogy közeledik London 2012, úgy indul be minden helyi média, hiszen Svédországtól Indiáig minden országban megtalálhatóak a lehetséges olimpikonok.

A hazai bokszéletet is beindította a NOB nyár végi döntése. A MÖSZ megalakította a Női Bizottságot Faragó Beatrix vezetésével, a szövetségi kapitány Dr.Kovács László 2010-es feladatai között pedig kiemelt helyen szerepel a női ökölvívás megerősítése. AZ Elnök kiadta a parancsot: Irány az Olimpia!
Év elején még nem sok látszódott a változásokból. Pesten a Budapest Bajnokság és a Bizalom kupák zajlottak, vidéken főleg a dombóvári Mándi Imre Emlékverseny mozgósította a lányokat. Az látszott, hogy legalább kétszer annyi női bunyós indult a versenyeken, mint tavaly, tehát az egyesületeknél elindult a háttérmunka, azonban az itthoni történések nem sok jóval kecsegtettek. Az EUBC honlapjáról kellett szembesülnünk a ténnyel, hogy elmarad a Boszorkány Kupa. A MÖSZ hivatalos honlapján egy szó sem esett a verseny elmaradásáról, és a miértjéről! A 2008-as versenyen 71 mérkőzést láthatott a közönség, a verseny maga pedig a kontinens egyik legrangosabb rendezvényévé nőtte ki magát az évek során. Az utolsó években egy-két súlycsoportban felért egy nem hivatalos világbajnoksággal. A verseny elmaradása csúnya presztízsveszteség a MÖSZ-nek, és hazánknak.
A válogatott a már megszokott mostoha körülmények között kezdte meg az éves munkát. Tavasszal a cseh kadet bajnokság betétprogramjaként tudott 4 lány bokszolni a csehek legjobbjaival. A résztvevők: Böde Anita BBK, Pikács Mercédesz HSH, Nagy Tímea DVSC, Nagy Bianka SZB. Pikács Mercédesz győzelmével együtt a végeredmény 3:1 a cseheknek. A versenyzőket Szuknai Zsuzsa és a szülők vitték ki Temice városába saját kocsival. A tatai edzőtáborba az év első felében esély sem volt feljutni, hiszen az ökölvívásra fordított időkeretbe csak a fiúk fértek bele. Így az Ahmet Cömert versenyre is táborozás nélkül utaztak ki. A csapat: Ancsin Katalin 48 kg, Mizsei Viven 51 kg, Kovács Klára 54 kg, Nagy Tímea 64 kg, Kovács Mária 81 kg.
A Bulgáriában megrendezett Uniós EB-re Kiskunfélegyházán készültek 1 hétig a lányok önköltségen, amit az egyesületük, vagy saját maguk fizettek. A kiutazó versenyzők: 46 kg Csapó Ágnes, 48 kg Csík Mónika, 51 kg Mizsei Vivien, 54 kg Némedi Csilla, 64 kg Csejtei Csilla, 75 kg Ducza Anita, 81 kg Kovács Mária. Az eredmények: Ezüstérem: Csejtei Csilla, Kovács Mária; Bronzérem: Csapó Ágnes, Csík Mónika, Némedi Csilla, Ducza Anita. Ekkor még voltak olyan vélemények, hogy a lányok edzése csak zsírégetőtorna, és csak nyaralni járnak ki a versenyekre. Persze ezeket inkább tekintem rosszindulatú, cinikus megjegyzésnek, semmint megalapozott szakmai véleménynek.


Eltelt a nyár, és egyre közelebb került az olimpiai részvétel bejelentése. A MÖSZ augusztus 10-én megalakította a Női Bizottságot Faragó Beatrix vezetésével. Az alakuló ülésen Dr. Csötönyi Sándor már előrevetítette az Uniós EB 2010-es megrendezését, ami azóta már eldőlt tény. A bizottság ebben az évben még a helyét, feladatát kereste. Van olyan tag, aki csak egy ülésen tudott részt venni a 3 találkozóból, és olyan tagjaink is vannak akik még nem is láttak élőben női amatőr mérkőzést. A magyar bajnokság jó alkalom lett volna erre, ám nem éltek vele.
2009. augusztus 13-án a nagy bejelentés megtörtént, és sok edző, versenyző érezhette azt, hogy a sokéves munkájának meglett az eredménye. Hiszen kis hazánk is tudott világbajnokokat és európa bajnokokat adni a sportágnak. A milánói VB-n már 6 lány bemutató mérkőzésen léphetett ringbe a döntésnek köszönhetően. Nagy megtiszteltetés, hogy a 6 lányból 1 magyar volt, Ducza Anita.
Az ősz első fontos eseménye az ukrajnai EB volt szeptemberben. A válogatott keret: Dobrádi Csilla, Csík Mónika, Böde Anita, Nagy Tímea, Ducza Anita, Kovács Mária. Az utazás előtt 1 hetet tölthetek a lányok Tatán, idén először. Az eredmények nem a reményeink szerint alakultak. 3 bronzérem a favoritoktól: Csík Mónika, Ducza Anita, Kovács Mária. Rossz széria vagy intő jel? Szerintem az utóbbi. Tanulság a 2010-es évre, hogy a nemzetközi versenyekre nem lehet hakniszerűen kiutazni. Egész éves, tudatosan felépített munkával kell a válogatott szereplését megtervezni.


Az év legfontosabb hazai versenye az OB. Szilvásvárad adott otthont a viadalnak. Először rendezték meg a juniorok bajnokságát, a felnőttek pedig 13-dik alkalommal indulhattak a Magyar Bajnoki címért. A juniorok versenye szeptember elején még kétséges volt, így szinte az OB előtt pár héttel dőlt el, hogy megrendezésre kerül. A bizonytalanság ellenére 25 nevezés érkezett a junior korosztályban szinte a semmiből, hiszen év közben nem sok versenyzési lehetőség adódott nekik. A bajnokság végén 9 súlycsoportban lehetett Magyar Bajnokot hírdetni. A felnőtteknél (összevonva az ifikkel) 67 induló volt, ami szintén rekord. A sok nevezés miatt az 51, 57, 60 kg-os súlyokban a döntő átkerült az Ifi OB döntőjére. A változás jele az is, hogy az indulók 37 egyesületből jöttek össze, ami azt jelenti, hogy a ténylegesen működő (versenyzőket kinevelő) bokszklubbok legalább 80%-a foglalkozik mára a lányok oktatásával is.

Ennyi röviden a 2009-es év krónikája. A fejlődés érezhetően elindult, a 2010-es évi versenyeken kiderül, hogyan állunk. Hogy mi várható, arról rövidesen beszámolok, már amit sejteni lehet. Addig is minden barátomnak sportsikerekben gazdag boldog új évet kívánok. Találkozunk a versenyeken.

 

képgaléria
Évzáró 2009