2009.08.13 - A női ökölvívás újra az olimpián!

Vissza a kezdőoldalra
Hozzászólás beküldéséhez be kell jelentkezni!
Belépés

A női ökölvívás 1904 után újra az Olimpiai Játékok programjában

A mai napon 15 órakor Dr. Jacque Rogge, a NOB elnöke Berlinben egy sajtótájékoztatón jelentette be a hírt, majd a következő cikk jelent meg az AIBA honlapján.

Az AIBA büszkén és őszinte örömmel köszönti a nőket az olimpiai ökölvívásban, miután a mai napon történelmi döntést hozott a NOB azzal, hogy határozott a női ökölvívás felvételéről a 2012-es Londoni Olimpiai Játékokra.
A közleményben, amit Berlinben adott ki Dr. Jacque Rogge, a NOB elnöke, kiemelte hogy az ökölvívás többé nem az az egyetlen olimpiai sportág, ahol csak férfiak versenyezhetnek. Női bokszolók ezrei edzenek keményen, és versenyeznek nemzeti, kontinentális, és nemzetközi versenyeken. Az ő álmuk, hogy egy nap a legnagyobb színpadon versenyezhessenek, most valósággá válik.
A női ökölvívás felvétele az olimpiára kiemelt célja volt Dr. Ching Kuo Wu-nak az AIBA elnökének a 2006-os beiktatása óta. Aktívan támogatta az AIBA Női Bizottságának munkáját, és fáradhatatlanul dolgozott ezért a fontos napért.
A női ökölvívás az olimpián egy szavazat a jövőre- mondta Dr. Wu- Az AIBA már 1994-ben felvette a női ökölvívást a programjába, és én most el vagyok ragadtatva, hogy a nők elfoglalhatják megérdemelt helyüket a férfi ökölvívás mellett.
A nők 3 súlycsoportban indulhatnak Londonban: légsúly (48-51 kg), könnyűsúly (56-60 kg), és középsúly (69-75 kg). Súlyonként 12 fő indulhat. Összeségében a versenyzők száma marad 286, mivel a férfiak Londonban 10 súlycsoportban indulhatnak.
Összeségében a női ökölvívással végre igazán teljeskörű lesz az olimpia- folytatta Dr. Wu- Mindamellett igyekezni fogunk biztosítani azt, hogy a bemutatkozás nagyon sikeres legyen azért, hogy az elkövetkező olimpiákon növekedhessen a női öklövívók száma.
Dr. Rogge: Örülök a női ökölvívás olimpiai szereplésének. A női boksznak ez nagy elégtétel, mivel eddig az ökölvívás volt az egyetlen sportág az olimpián, ami egynemű volt. A női ökölvívás az elmúlt 5 évben hatalmasatt fejlődött, így itt volt már az ideje ennek a döntésnek.
Dr.  Wu további terveiről is beszélt: A jövőben támogatni fogjuk az összes olyan nemzeti szövetséget, amelyik a női ökölvívást akarja fejleszteni. Az AIBA hosszútávú támogatást fog adni a fiatal tehetséges ökölvívóknak, különösen a fejlődő országokban, és több női versenyt fog rendezni nemzetközi és kontinentális szinten egyaránt. De nem csak a bokszolóknak fog az AIBA segíteni: A női bírók, zsűrielnökök, edzők, vezetők számának növelése, és vezető beosztású nők alkalmazása az AIBA és társszervezetein belül egyaránt fontos közép és hosszútávú cél.

"Ez nagyon jó hír!"- kommentálta Dr. Csötönyi Sándor, a Magyar Ökölvívó Szakszövetség elnöke-" Az ökölvívás volt az egyetlen olyan kétnemű sportág a nyári játékokon, ahol csak a férfiak szerepelhettek, de ez végre megváltozott. Már a pekingi olimpia előtt szerettük volna a női szakág felvételét, ám akkor ez még nem sikerült. Most azonban boldogok vagyunk, megérdemelte ezt a női boksz."

Ennyi a hír, de ami mögötte van az óriási eredmény a női boksz számára. Ezzel a döntéssel egyszerre felértékelődik a női ökölvívás, létjogosultsága pedig immár megkérdőjelezhetetlen.

Seres Attila
womanbox.hu