2009.06.27 - Kovács Mária és Csejtei Csilla döntős

Vissza a kezdőoldalra
Hozzászólás beküldéséhez be kell jelentkezni!
Belépés

Kovács Mária és Csejtei Csilla a döntőben! - Négy magyar bronzérem már biztos.

Sűrű volt a programja a női ökölvívó válogatottnak az uniós Európa-bajnokság elődöntőjében, ahol hat súlycsoportban is érdekeltek voltak a magyar lányok.

A sort a 46kg-os Csapó Ágnes kezdte, aki ugyan végig küzdött, de nem tudta megoldani a francia Ritner Floriane-t, így a dobogó 3. fokára állhat fel.

A következő mérkőzést Csejtei Csilla (HVS) vívta Athanosopoulou Christina (GRE) ellen 64kg-os súlycsoportban. A göröggel szemben Csilla menetről menetre fokozatosan növelte előnyét. Az utolsóban azonban Athanosopoulou nagy hajrába kezdett és ugyan sikerült két ponttal csökkentenie hátrányát, de így is Csejtei jutott 5:3-as pontozással a döntőbe. Ahol a 2007-es EB ezüstérmesével Natasa Jonas-szal (ENG) kell megküzdenie.

Harmadik magyarként Ducza Anita (NYVS) lépett a kötelek közé, hogy legyőzze a lengyel Fidura Lidia-t.  Anita a harmadik menet végéig bár több találatot sem kapott meg végig vezetet, ekkor azonban a bíró fogásért intette és a két pontos előny kiegyenlítődött. A negyedik menetben a francia bíró immár teljesen jogtalanul újra megintette Duczát, aki ezt a hátrányt már nem tudta ledolgozni és úgy kapott ki 4:2-es pontozással, hogy ellenfelének egyetlen érvényes találata sem volt. Ő is bronzéremmel térhet haza.

Nem volt könnyű dolga Csík Mónikának (NYVS) sem a 48kg-osok között a hazai Petrova Stoika-val szemben. A jelentősen magasabb fordított alapállású bulgárral vívott mérkőzést nagy taktikázás jellemezte és 1 pontos bulgár vezetés. Móni jól hajrázott a 4. menetben és kiegyenlítette hátrányát, azonban a bírók rögtön Stoika segítségére siettek. Két tiszta Csík találatot is a hazai versenyzőnek nyomtak be, ami elegendő volt a bulgár győzelemhez. Móni a harmadik helyen végzett.

Némedi Csilla (SGY) az 54kg-os súlycsoportba a lengyelek világbajnoka Karolina Michalczuk elleni mérkőzésen megsérült, így azt feladni kényszerült. Ő ugyancsak bronzérmet szerzett, ami ökölvívó pályafutásának eddigi legjobb eredménye.

Utolsó mérkőzőként Kovács Mária (PVS) - Hatice Tokur (TUR) küzdött meg a továbbjutásért. A 81kg-os Kovács határozott kezdéssel már az első menetben 5 pontos vezetésre tett szert, amit a második menetben még fokozni tudott, több tiszta találatot követően a törökre számolni kellett. Folyamatos támadásaival hamar kikényszerítette a következő két számolást is. Ez a mérkőzés végét és döntőfölényes győzelmet jelentet. Az elsőségért azzal a bulgár Lazarova Desislava-val kell megküzdenie, aki az Ahmet Cömert tornán a +81kg-ban legyőzte a ningboi VB akkor még 86kg-os súlycsoport kínai ezüstérmesét.

 

 

képgaléria
Kovács Mária és Csejtei Csilla döntős