2009.05.18 - X. Mándi Imre Emlékverseny

Vissza a kezdőoldalra
Hozzászólás beküldéséhez be kell jelentkezni!
Belépés

A Forgi Boksz Club által rendezett 2 napos nemzetközi tornán 22 egyesület 105 versenyzője vett részt.

A mezőny egyharmadát a női öklözők tették ki, 19 egyesület 35 női ökölvívója húzott kesztyűt Dombóváron.
A jelentősnek mondható mezőnyben több súlycsoportot meg kellett osztani az indulók nagy létszáma miatt. Az indulók között a legeredményesebb versenyzőink mellett sok fiatal, még utánpótlás korú hölgy is a szorítóba lépett, ami azt mutatja, hogy a hazai klubok is elkezdtek nagyobb hangsúlyt fektetni az utánpótlás nevelésre. Ami eddig nem volt jellemző, de mindenkép nagy hangsúlyt kell rá fektetni, főként ha figyelembe vesszük az olimpia lehetőségét.

A két nap alatt összesen 27 női mérkőzést láthatott a közönség.
A gyakorlattól eltérően a bronzmérkőzést is lejátszották a versenyzők, ahol pedig a létszám miatt erre nem került sor, ott a szombaton kieső versenyzők között bemutató mérkőzésekre került sor a vasárnapi program előtt, így a versenyzők jelentős része mindkét nap tudott bokszolni és növelni tapasztalatait, valamint nem volt olyan női ökölvívó, akinek mérkőzés nélkül kellett volna hazamennie.

Ami nagyon fontos mivel igen kevés versenyzési lehetőségük van a lányoknak.


Köszönet jár a rendezésért a Forgi Boksz Club vezetőinek, akik mindent megtettek annak érdekében, hogy a hétvége hasznos és tartalmas legyen és egy remek felkészülési lehetőséget sikerült megszervezniük.

Eredmények (A győztesek vastag betűvel)

1.nap

Bemutatók:

46 kg Váry Lili (VEC) - Bücs Mária (FBC)
66 kg Csősz Nikoletta (FBC) - Bengemó Viktória (RFC)

Mérkőzések:

46 kg Csapó Ágnes (Gyak) - Lukács Bettina (DBK)
46 kg Vitális Mónika (BBK) - Dobrádi Csilla (Gyak)
48 kg Kovács Ildikó (SZBC) - Varga Nikolett (TAK)
51 kg Böde Anita (BBK) - Pócsi Gabriella (SZBC)
51 kg Traxler Nikolett (SGY) - Mizsei Vivien (KKF)
54 kg Kovács Klára (BIG) - Király Judit (SZBC)
57 kg Rácz Irén (DVS) - Némedi Csilla (SGY)
60 kg Nyitrai Kinga (SGY) - Dozsnyák Adrienn (BIG)
60 kg Sipos Csilla (HSH) - Bordás Annamária (SZFC)
64 kg Pikács Mercédesz (HSH) - Nagy Tímea (DVSC)
69 kg Kiss Orsolya (DVS) - Nagy Bianka (SZBC)

2. nap

Bemutatók:

Váry Lili (VEC) - Lukács Bettina (DBK)
Király Judit (SZBC) - Dozsnyák Adrienn (BIG)
Némedi Csilla (SGY) - Kovács Klára (BIG)
Pikács Mercédesz (HSH) - Bordás Annamária (SZFC)
Pikács Mercédesz (HSH) - Csősz Nikoletta (FBC)
Rácz Leila (MTK) - Bengemo Viktória (RFC)
Ducza Anita (NYVS) - Sándor Lilla (SZFC)

Mérkőzések:

46 kg Ancsin Katalin (UBC) - Csapó Ágnes (SGY)
48 kg Csík Mónika (NYVS) - Kovács Ildikó (SZBC)
51 kg Böde Anita (BBK) - Mizsei Vivien (KKF)
51 kg Pócsi Gabriella (SZBC) - Traxler Nikolett (SGY)
60 kg Tóth Zsófia (ESI) - Sipos Csilla (HSH)
60 kg Péter Katinka (SZBC) - Nyitrai Kinga (SGY)
64 kg Csejtei Csilla (HVS) - Nagy Tímea (DVS)
69 kg Papp Nikolett (DBK) - Nagy Bianka (SZBC)

A torna legharcosabb versenyzője: Mizsei Vivien KKF

 

Gratulálunk a résztvevőknek!

 

Legközelebbi verseny:

Bizalom Kupa V. forduló Vecsés, Falusi Iskola 2009. május 30.

 

kapcsolódó hírek